Súlyosításért fellebbezett az ügyészség

2022.10.13. 12:00

A nevelt lányával szexuális erőszakot követett el férfi

A Fejér Megyei Főügyészség a Székesfehérvári Törvényszék többszörösen minősülő szexuális erőszak bűntette miatt meghozott ítélete ellen súlyosításért fellebbezett.

Fejér Megyei Főügyészség

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a férfi 2016-ban házasságot kötött a gyermek anyjával, akivel közös háztartásban nevelte a nő korábbi kapcsolatából született két, valamint egy közös gyermeküket. 

A vádlott 2020. tavaszán, amikor házastársa a két gyermekkel piacra ment, egyedül maradt otthonukban a tíz éves nevelt lányával és vele szexuális cselekményt végzett. A terhelt cselekménye akkor lepleződött le, amikor 2020. augusztus 15-én a gyermek az anyjának elmondta a történteket. 
A bíróság a vádlottat 7 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. 

Az ügyész az 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény vonatkozásában hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában