Kék hírek

2022.08.16. 11:00

Nem volt baleset hétfőn a megyében

Az elmúlt 24 órában történt események számokban.

police.hu

Örömteli, hogy 2022. augusztus 15-én Tolna megye útjain nem történt közúti közlekedési baleset.

Munkatársaink  nyolc főt állítottak elő, akik közül hárman bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak, öten pedig mintavétel miatt lettek előállítva. Kollégáink 11 szabálysértési- és egy büntetőfeljelentést tettek. A szonda három sofőr esetében mutatott pozitív értéket. Az egyenruhások a nap folyamán két biztonsági intézkedést hajtottak végre.

Hétfő délután tett feljelentést egy szekszárdi férfi, mert az utcán leparkolt autóját – míg ő szerszámokért ment be a házába – ismeretlen elvitte. Az eset szerencsésen végződött, mert néhány perc alatt munkatársaink nem messze onnan megtalálták a kocsit, és a „tolvaj” is jelezte egy ismerősön keresztül az autó tulajdonosának, hogy ő vitte el a járművet, melyet csupán viccnek szánt.

Kollégáink mentek érte, és előállították. A 46 éves helyi férfit jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, aki tetézte a bajt azzal, hogy ittas volt, mikor elvitte a kocsit és jogosítványa sincsen.  

 


 

Címkék#kék hírek
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában