Hőségben

2022.08.05. 13:00

Hároméves kisgyermek maradt az autóban

Török Tímea

Fotó: Shutterstock

A police.hu közleménye szerint a budapesti III. kerületi Rendőrkapitányság járőreit 2022. augusztus 4-én 16 óra 10 perc körül egy kislányhoz riasztották.
Egy kétségbeesett édesanya kért segítséget, mivel Jázmin nevű kislánya az autóban ragadt a tűző napon. Szirmai Alexandra rendőr őrmester és Varga Ferenc rendőr törzsőrmester a helyszínre siettek, majd miután meggyőződtek arról, hogy a kislány jól van, betörték a vezető oldali ablaküveget. Ezután kinyitották a kocsit és a hároméves kislányt épségben átadták a megrémült anyukájának.
A hír kapcsán fontos hangsúlyozni a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi nyilatkozatát, mely szerint: a tűző napon sokkal melegebb van egy parkoló autóban, emiatt abban nagyon veszélyes háziállatot, gyermeket hagyni. A kocsi hőmérséklete még résnyire lehúzott ablaknál is jelentősen megemelkedik. Ha kint például 20 fok van, az autóban 5 perc után 26 fok, 60 perc után pedig 46 fok. Egy 34 fokos kánikulában 5 perc alatt 40 fokra is felkúszik a hőmérő higanyszála, egy óra elteltével pedig 62 fokot mérhetünk az autóban.
Ezért a szakemberek arra kérnek mindenkit, hogy ha valaki autóban hagyott gyermeket, házikedvencet lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában