Végig követte őket

2022.08.05. 09:00

Embercsempészt segített elfogni munkába menet

Hétfőn 12 illegális bevándorló próbált átjutni a megyén, akiket a rendőrség a megyeszékhelyen fogott el az embercsempésszel és a sofőrrel együtt. Ez önmagában már nem is kelti fel az ember figyelmét. Nem telik el úgy hét, hogy ne lenne a hírekben egy ilyen eset. Ez a történet mégis más.

FMH

A járműben tizenkét migránst találtak Fotó: amatőr

A járműben tizenkét migránst találtak Fotó: amatőr

Képzeljük el, hogy reggel álmosan beülünk az autónkba – ami egy teljesen hétköznapi járgány, nem raliautó és nem is a Forma–1-re tervezték –, a kávé már lassan cirkulál az ereinkben. Miközben igyekszünk az előttünk álló napra koncentrálni, egy román rendszámú, láthatóan túlterhelt autóra leszünk figyelmesek. 
Hősünkkel is ez történt. Munkába igyekezett a 62-es főúton, Seregélyesnél, amikor feltűnt a gyanús autó. Amikor közelebb ért, igyekezett szemügyre venni, hogy sejtése helyes volt-e. A lesötétített ablakok mögött is határozottan látta, ahogy emberi fejek mozognak jobbra-balra. Többen is, nemcsak a hátsó ülésen, de a csomagtartóban is. Azonnal hívta a segélyvonalat, és segítséget kért, innen riasztották a székesfehérvári rendőrséget. Az embercsempészek autója közben nem állt meg, ráadásul észrevették, hogy valaki rájuk tapadt, mivel emberünk nem tágított. Kötelességét nem tudta le azzal, hogy értesítette a hatóságokat, ment az autó után, ami, ki tudja, merre tarthat, és a rendőrségnek leadott egyetlen pozícióval nehezebb lenne a későbbiekben elkapni őket. 
Az embercsempészek, amikor látták, hogy lebuktak, igyekeztek meglépni. Cikáztak az úton, veszélyes manőverekkel próbálták az előttük haladó autókat megelőzni. Egy esetben sikerült olyan mértékben lesodródni az útról, hogy esélyes volt, hogy felborulnak. 
Követőjük inkább egy kissé lemaradt, de nem ment bele hasonló veszélyes manőverekbe, így is megdöbbentőnek találta, hogy menekülés közben a többi közlekedőt veszélyeztették. Csak az útvonalukon maradt. 

A sofőr végig követte őket, és folyamatosan kapcsolatban volt a rendőrséggel

Miközben továbbra is próbálta az autót követni, ismét felhívta a segélyvonalat, ahol szerencsére az előző diszpécserhölgy jelentkezett, és már egyenesen a fehérvári bevetési irányítást kapcsolta. Innen már a rendőrséggel folyamatosan kommunikálva követte a csempész­autót. A városba érve is igyekeztek az autók között megszökni, a piros lámpánál szerencsére megálltak. Végig hallotta, ahogy a járőrök rádióznak egymással, közvetítenek az útvonalról, miközben folyamatosan adja le nekik a helyzetüket, egészen a Kadocsa útig, ahol a rendőrök beérték őket, majd több autóval körbevették és megállították a csempészt. 
Nem tétlenkedtek egy percig sem. Hősünk elmondása szerint azonnal „kikapták” az autóból a sofőrt, majd annak rendje és módja szerint megbilincselték. Az autót kinyitva beigazolódott a gyanú, abból 12 illegális bevándorlót szedtek ki, köztük gyerekeket is és a moldáv embercsempészt. A nem mindennapi esetet nem azért osztotta meg velünk az illető, mert bármilyen elismerésre vágyna, de fontosnak tartotta, hogy megelőzzön egy bűncselekményt vagy akár balesetet. Megjegyezte, a rendőrökkel „szuperül” sikerült együttműködni, és kér mindenkit, hogy vigyázzunk egymásra. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában