Mindkét fél fellebbezett

2022.07.07. 12:00

Súlyosbításért fellebbezett az ügyészség az apjára húsklopfolóval lesújtó férfi ügyében

Súlyosításért fellebbezett az ügyészség az apjára húsklopfolóval lesújtó férfi ügyében

Fejér Megyei Főügyészség

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a 35 éves férfi és a 72 éves apja Dunaújvárosban egy lakásban éltek együtt, köztük a viszony hosszú idő óta elmérgesedett. A férfi 2021. június 26-án lakásukban vitát követően, erősen ittasan, kirívó durvasággal egy húsklopfolóval, a covid fertőzés miatt egyébként is legyengült állapotban lévő apja fejére, kezeire és lábaira sújtott. Az ütések hatására a sértett összeesett, felkelni nem tudott, azonban a fia ennek ellenére éjszakára a lakásban magatehetetlenül magára hagyta, majd oda csak másnap délelőtt tért vissza, amikor értesítette a mentőket. 

A bántalmazás a sértettnél életveszélyes sérülést okozott, a fején és végtagjain törést és zúzódásokat szenvedett, kórházi ápolása ellenére nála súlyos egészségromlás következett be. A bíróság a férfit 3 év 10 hónap börtönbüntetésre, valamint 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyész az ítélet ellen a szabadságvesztés tartamának jelentős súlyosítása érdekében, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában