Javul a kisebb településeken élők biztonságérzete

2022.05.10. 14:00

Útnak indították a polgárőrség „Magyar Falu 100” programját

Dunaföldvár Magyar Falu 100 – ezt az elnevezést kapta az Országos Polgárőr Szövetség idei biztonsági programja, ami az általuk Dunaföldváron megrendezett fórummal kezdődött meg az elmúlt pénteken.

Balogh Tamás

Dr. Csapó Gábor alezredes, dr. Pilisi Gábor ezredes, dr. Túrós András, az OPSZ elnöke, Horváth Zsolt polgármester, Hodálik Pál, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének társelnöke Fotók: BaT

A „Magyar Falu 100”-ról 

Az Országos Polgárőr Szövetség széles körű egyeztetés nyomán százöt olyan hazai települést választott ki, amelyből hetvennégy helyen nincs polgárőr-egyesület, harmincegy községben pedig a megújításukra törekednek. 
Dr. Túrós Andrásnak, az Országos Polgárőr Szövetség elnökének tájékoztatása szerint a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával elindult kezdeményezés kapcsolódik a kormány Magyar Falu Programjához. Szintén azt a célt segíti, hogy élhetőbbé tegyék a hazai településeket. Szeretnék oda is eljuttatni a polgárőrséget, ahol elöregedett a közösség, vagy egyéb gondok hátráltatják a működésüket. Ezzel a polgárőrség folytathatja azt a karitatív segítségnyújtást, amelyet a pandémia ideje alatt megszoktak az emberek. 
Azt reméli, hogy a programnak köszönhetően egyrészt javul a kisebb településeken élők szubjektív biztonságérzete, másrészt az új egyesületek létrehozásával megújulhat a polgárőrség is. 

Simics Zoltán Ópusztaszer, Szűcs János Óbuda, Mucsi Antal Ópusztaszer képviseletében, dr. Endrődi
István, a polgárőrség gazdasági igazgatója, Gyarmati Tünde, a Royalkert Kft. marketingese

Átadták az elektromos robogókat 

A polgárőrség környezettudatos gondolkodása nyomán ezen a napon is választott az elektromos robogók széles palettájáról, a céljaiknak leginkább megfelelő típusokból. Az eszközöket Gyarmati Tündétől, a Royalkert Kft. marketingesétől dr. Endrődi István a polgárőrség gazdasági igazgatója vette át, akitől ezt hallottuk: 
– Szeretném megköszönni az összes polgárőrünk nevében azt, hogy a forgalmazó cég fölajánlotta ezt a három járművet a számunkra. Ma már azt is mondhatjuk, hogy ezekkel a környezetet kímélő eszközökkel is letettük az ökolábnyomunkat. Ezek közül két jármű Ópusztaszerre, egy pedig Óbudára kerül. Velük kiemelkedően támogatják a polgárőrségnek azt a feladatát, ami a lakosság közrend- és közbiztonságérzetének javítását szolgálja. Az elektromos mobilitás világában kis lépésekkel, de haladunk előre. 

A Tolna megyei szervezet is készen áll az új feladatokra 

Széles Jánostól, a hetvenhárom településen mintegy ezerhétszáz tagsággal működő Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége elnökétől ezt is hallottuk: 
– Megtisztelő, hogy az új programot indító országos szövetségünk az első, erről szóló eseményét nálunk, Dunaföldváron bonyolította le. Az ország nagy részéből jelentek meg itt a társaink. Ha már élvezzük a magyar állam bizalmát és támogatását, akkor a részünkről semmi másra nincs szükség, mint a vállalt feladatok becsületes végrehajtására, és arra, hogy a lakosság érdekében cselekedjen. A bűnmegelőzésben pedig partnere kell legyünk a rendőrségnek és a társszervezeteknek. Meggyőződésem, hogy készen állunk a jelentős kihívásokra is, aminek ékes bizonyítéka a Covid-vírus alatti helytállásunk. Az akkori feladatokat az önkormányzatokkal és az egészségügyi szervezetekkel karöltve hajtottuk végre. Ebben a háborús helyzetben, bár Tolna megye nem határ menti, de a déli határszakaszon teljesítünk szolgálatot. 

Ismerkedés az elektromos járművekkel

Nélkülözhetetlen jelenlét 

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke nyilatkozatából idézünk: 
– Büszke vagyok a szervezetünkre. Egy amatőr, decentralizált, sokszínű szervezetből egy félprofi bűnmegelőzővé fejlődött. Egységes arculatú, magas szintű felkészültséggel rendelkező polgárőrséggé vált. A benne szolgálók pedig követnek a nehéz feladatok végrehajtásában is. Ezt a jelentős változást a kormányzati és a rendészeti szervek is kihasználják, illetve azt mondják, hogy felnőtt a szervezetünk, terhelhetővé vált, és újabb feladatokkal lehet megbízni. 

Nagyon fontos, hogy a településeken élők biztonságban érezzék magukat

– Amikor a kormány felkért bennünket a határvédelmi feladatra, akkor a tagozathoz tartozó száz polgárvédelmi vezető egyhangúan megszavazta, hogy csatlakozunk hozzá és százszázalékosan teljesítjük. Eddig, az elmúlt két hónapban ötezer polgárőr önkéntesen vett részt a déli határ védelmében. A tevékenységünk olyan hatékony volt, hogy a kormány felkért bennünket egy újabb két hónapos szolgálat ellátására. Egy lelkes tömeg áll mögöttünk, társaink lokálpatriotizmusból, hazafiságból, felelősségérzetből tenni akarnak az ország biztonsága érdekében. 
– Egy újabb programot, a magyar falu polgárőr biztonsági programot hirdettük meg. Ennek nem titkolt célja az, hogy növeljük a szervezeteink számát, és elvigyük azokat a kisebb településekre is. Az eszméinket ott is hirdetni kívánjuk. El akarjuk mondani, hogy már nemcsak egy közbiztonsággal foglalkozó, hanem közösségépítő szervezet lettünk, amely a rendészetpolitika színtere lett a településeken. Amit a gondoskodó polgárőr végez, az nélkülözhetetlen. 
– Figyelemmel kísérem a hazai és a külföldi társadalmi változásokat, és azt látom, hogy a biztonság újból fel fog értékelődni. Olyan kihívások elé néz a világ és Magyarország is, ami miatt a polgárőrséget életben kell tartani a jövőben is. 

A különböző településekről érkezett meghívottak a dunaföldvári fórumon

Házigazdaként is 

Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgármestere a gondos házigazda szerepét is betöltötte, de mellette polgárőrként is részt vett az eseményen. 
– Mindig szívesen látjuk vendégül a polgárőrség rendezvényeit. A ma meghirdetett program által érintett százöt településből hetvenöt képviselője jelent meg. Úgy érzem, hogy ez a most induló projekt nemcsak a szervezetünk, hanem az érintett települések számára is egy jó lehetőség. Nagyon fontos, hogy a településeken élők biztonságban érezzék magukat. Ez az érzet az ott letelepedni szándékozók számára is a legfontosabbnak mondható, így az adott helyszín további fejlődése számára is az. Jelenleg nincs biztonsági deficit Magyarországon. Ki merem jelenteni, hogy Dunaföldváron ez a szubjektív biztonságérzet nagyon jó. Ahhoz, hogy ez így is maradjon, a polgárőrségnek kell a kezét nyújtani a veszélyeztetettek és a bajbajutottak felé, mert a rendvédelmi szervek sem lehetnek ott mindig mindenütt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában