Indítvány

2022.01.19. 11:00

Letartóztatásba került a férfi, aki volt barátnőjére és annak társaságára támadt az utcán

A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványozta annak a 24 éves férfinak a letartóztatását, aki az utcán nekitámadt volt barátnőjének és a társaságában lévő két férfinak Székesfehérváron – tájékoztatta szerkesztőségünket Palkovitsné dr. Kész Anikó, a Fejér Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Bilincsben

Fotó: Shutterstock

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. január 16-án a hajnali órákban a Bartók Béla téren egykori barátnője társaságában lévő egyik férfit olyan erővel ütötte ököllel arcon, hogy a földre esett, majd ott tovább bántalmazta. 

A gyanúsított a sértett segítségére siető barátját is megütötte ököllel, majd a derekánál megfogta, és a földre vágta, ezt követően pedig többször megrúgta.

A férfi mindeközben volt barátnőjét is arcon ütötte ököllel, és meg is rúgta.  

 

A rendőrök súlyos testi sértés bűntett kísérlete és más bűncselekmény miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe vették.

 

A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványt tett a férfi letartóztatására egyrészt előélete okán a bűnismétlés veszélye miatt, másrészt arra hivatkozással, hogy fennáll a lehetősége, hogy a bizonyítást veszélyeztetné. 

 

A bántalmazott férfiak egyike az elsődleges orvosi dokumentumok szerint súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, a későbbiekben orvosszakértő feladata, hogy meghatározza a keletkezett sérülések büntetőjogi gyógytartamát. A szakvélemény tartalma alapján nyílik lehetőség a gyanúsított által elkövetett cselekmény végleges jogi minősítésének meghatározására, így a későbbiekben esetlegesen a jelenleginél súlyosabb bűncselekmény is képezheti az eljárás tárgyát.

 

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, és egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A bíróság döntése ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában