Kattant a bilincs

2021.12.28. 15:00

Vádemelés indult a bódult állapotban balesetet okozó embercsempésszel szemben

A Székesfehérvári Járási Ügyészség minősített embercsempészés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a letartóztatásban lévő 30 éves ukrán férfival szemben, aki kábítószertől befolyásolt állapotban szállított kocsijában illegális bevándorlókat, és balesetet szenvedett.

Fejér Megyei Főügyészség

Bilincsben

Fotó: Shutterstock

A vád szerint a férfi 2021. július 6-án délelőtt a magyar-szerb határ környékén tíz – magukat szír, illetve iraki állampolgárnak valló – illegális bevándorlót vett fel egy személyautóba, hogy őket pénzért Ausztriába szállítsa.

A férfi utasítása szerint heten a kocsi utastarében, hárman pedig annak csomagtartójában rejtőztek el.

Az embercsempész a korábban elfogyasztott kábítószer miatt bódult állapotban vezette a túlterhelt kocsit, amely a benne ülők egyenetlen eloszlása miatt instabillá vált, és irányíthatósága csökkent.

A férfi éjfél környékén Sárszentmihály területén haladt a megengedettnél nagyobb sebességgel, amikor egy jobbra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a jármű felett, és lesodródott a füves padkára, majd a kocsi bal elejével az árokpart beton részének csapódott.

A csomagtartóban utazó egyik férfi több háti és ágyéki csigolyája eltörött, esetében jelenleg a maradandó fogyatékosság lehetősége sem zárható ki, míg további három személy nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az embercsempész a baleset után nem győződött meg utasai állapotáról, segítséget nem hívott, hanem felszólította őket, hogy hagyják el a helyszínt. 

Az állampolgári bejelentés folytán helyszínre érkező rendőrök elfogták a férfit, a kiérkező mentő pedig a sérülteket kórházba szállította. 

Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és kiutasítás mellett a letartóztatás fenntartására tett indítványt, és az eljárás gyorsítása érdekében a vádban mértékes indítványt terjesztett elő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában