sajátos próbálkozás

2021.05.20. 21:00

Robbantással akart elválni

duol.hu

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytatott egy 47 éves férfi ellen, aki 2018. december 31-én a tőle válófélben lévő házastársa mezőszentgyörgyi házában a fürdőszobai gázkészülék vezetékének kifúrásával gázömlést idézett elő, és a közelben egy égő gyertyát helyezett el. Robbanás keletkezett, amitől a mosógép megrongálódott, és a mennyezetről a vakolat lehullott. A sértett hazaérve a bejárati ajtó nyitásakor erős gázszagra lett figyelmes, azonnal elzárta a gázcsapot és értesítette a rendőrséget. A szándékos bűnelkövetéssel kapcsolatban a gyanú rövid időn belül a férjére terelődött, akit a nyomozók másnap – őrizetbe vétele mellett – közveszélyokozás kísérlete miatt hallgattak ki. A tűzvédelmi szakértő megállapította, hogy a gázömlés, az elhelyezett gyújtóforrás alkalmas volt a helyiségben és a szomszédos ház udvarán tartózkodók életének veszélyeztetésére. A nyomozók 2020 novemberében már előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt hallgatták ki a gyanúsítottat. A lepsényi férfi ügyében a megyei nyomozók az iratokat vádemelési javaslattal a napokban megküldték a főügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában