Önnek ajánljuk

2021.05.11. 08:33

Életfogytiglan: elkábította, megfojtotta áldozatát egy férfi Dunaújvárosban

Egy korábbi nézeteltérés miatt akart elégtételt venni az a férfi, aki élettársával szövetkezve Dunaújvárosban nyugtatót kevert a „vendég” italába, majd miután az elkábult, belehúzta a Dunába.

Baráth Eszter

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az ügy két vádlottja élettársi kapcsolatban élt, mindennapjaik része volt a rendszeres alkoholfogyasztás, amelyhez az elsőrendű vádlott esetében gyógyszerhasználat is társult.

A vádirat szerint a férfi és a nő a sértettel közösen italoztak, amikor az elsőrendű vádlott olyan itallal kínálta meg a sértettet, amelybe előtte nyugtatót kevert. Célja az volt, hogy egy korábbi nézeteltérésük miatt elkábítsa őt, aztán a védekezésre képtelenné vált illetőt a folyóba húzza és belefojtsa. A sértett ivott is a sörből, el is kábult, így az elsőrendű vádlott a terveit véghez vitte, a magatehetetlen sértettet a folyóba húzta és a vízbe nyomta, hogy megölje. Majd miután már nem adott életjelet, a parttól távolabb lökte és magára hagyta. A sértett a vízben való elmerülést követően megfulladt. A férfi élettársa mindennek szemtanúja volt, ennek ellenére nem lépett közbe.

Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Törvényszék bírája azt a férfit, aki élettársával együtt aljas szándékkal több személyt is olyan itallal kínált Dunaújvárosban, amelybe korábban erős nyugtatót kevert.
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A vádlottak a későbbiekben sem hagytak fel korábban folytatott életvitelükkel, 2018 tavaszán a nő egy ismerősével iszogatott. Közben párja elhatározta, hogy a sértettől akár erőszakkal is elveszi a nála lévő készpénzt és mobiltelefont. Azért, hogy a sértett védekezésre képtelenné váljon, italába ebben az esetben is nyugtatót kevert. A magatehetetlen sértettet egy parkban az elsőrendű vádlott megverte, majd az okozott sérülések miatt egy közeli telefonfülkéből élettársa unszolására értesítette a mentőket. A sötétben a kiérkező mentők nem találták meg az összevert illetőt, így távoztak a helyszínről. Ezt a két vádlott észlelte, de ők is elmentek. Később kétszer is visszatértek, végül a másodrendű vádlott, szintén álnéven, ismét értesítette a mentőket, akik ekkor már megtalálták a sértettet. Az életveszélyes fejsérülést szenvedett személy életét az egészségügyi beavatkozás men­tette meg.

Négy tanút idéztek be a hétfői tárgyalásra, végül hármat hallgatott meg a bíró
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Székesfehérvári Törvényszék a hétfői tárgyalásra négy tanút idézett be, akik közül hármat hallgattak meg. Az elsőrendű vádlottat a törvényszék a vádirati minősítéstől eltérően előre kitervelt, aljas célból elkövetett ember­ölés bűntette és társtettesként elkövetett rablás bűntettében, valamint életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt a bíróság életfogytig tartó fegyházra ítélte, a feltételes szabadság kedvezményéből kizárta.

A másodrendű vádlott bűnösségét bűnsegédként elkövetett emberölés és társtettesként elkövetett rablás bűntettében állapította meg. Őt 11 év fegyházra és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélték. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak és védőik fellebbeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában