gyanúsítottként hallgatták ki

2021.03.22. 18:00

Egy éven keresztül lopta meg munkaadóját

A dunaföldvári rendőrök egy 57 éves apostagi férfit állítottak elő, és hallgattak ki lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

police.hu

Egy bölcskei cég vezetője tett feljelentést ismeretlen tettes ellen 2021. március 19-én, aki körülbelül egymillió forintnyi kisgépet és egyéb szerszámokat lopott el az üzem területéről, írja a police.hu. A feljelentő elmondta, hogy leltárt tartottak, ekkor vették észre az értékek eltűnését. A lopások kapcsán a gyanú egy 57 éves apostagi lakosra terelődött, aki körülbelül két éve áll a cég alkalmazásában.

Fotók: police.hu

A dunaföldvári nyomozók a férfit még a feljelentés napján előállították és elszámoltatták, majd gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A lakásán tartott kutatás során az ellopott szerszámgépek és eszközök egy részét meg is találták a rendőrök, melyet még aznap visszaadtak a sértettnek.

Az eset körülményeinek további vizsgálatát a Dunaföldvári Rendőrőrsön folytatják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában