letartóztatásba került

2020.07.15. 10:40

Autóval akart ölni a felidegesített férfi

Dr. Ott István, a Fejér Megyei Főügyészség főügyésze az alábbi tájékoztatást adta az üggyel kapcsolatban:

duol.hu

Forrás: illusztráció

Fotó: shutterstock

A Fejér Megyei Főügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki autójával szándékosan nekihajtott az őt felbosszantó motorosnak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. július 12-én a nap folyamán bicskei telkén dolgozott, és zavarta, hogy a sértett folyamatosan az utcában motorozott.

A terhelt este ittas állapotban a motorozás miatti zaj- és porkeltés okán összeszólalkozott egyik szomszédjával, majd közölte, hogy megöli a sértettet.

A gyanúsított autójába ült, és azzal nekihajtott az úton vele szembe haladó motorosnak. A sértett észlelte, hogy a kocsi túl gyorsan hajt, ezért a motorral megállt az út szélén. Az ütközés előtti pillanatban a sértett leugrott a járműről, amit az autó maga alá gyűrt.

A gyanúsított kiszállt a kocsiból, majd ütni és fojtogatni kezdte a sértettet, akinek végül sikerült elmenekülnie.

A bűncselekmény tárgyi súlya okán fennáll a veszélye a gyanúsított szökésének, vagy elrejtőzésének, valamint az elkövetés utáni kijelentései alapján a bűnismétlés veszélye is megállapítható.

Mindezek okán az ügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványt tett a férfi letartóztatására.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, és elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés ellen a terhelt és védője fellebbeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában