2025.06.01. 18:00
Időjárási fordulat: sokan nem erre készültek
Végre megérkezett a nyár, és az előttünk álló napokban ennek megfelelően alakul az időjárás.
A koponyeg.hu előrejelzése szerint, a holnapi időjárás során sok napsütésre, melegre számíthatunk, bár időnként záporok, zivatarok is előfordulhatnak, főként északon. A hőmérséklet napközben többfelé meghaladja a 30 fokot, éjszaka pedig kellemesen enyhe marad az idő. A szél főként déli, délnyugati irányból élénkülhet meg.

Fotó: Mészáros Réka
Holnapi időjárás Dunaújvárosban
Hétfőn a napsütés mellett egyre több gomolyfelhő képződik, melyből kialakulhatnak záporok és zivatarok. Országszerte élénkké válhat a szél. A hőmérséklet 30 fokra melegszik. Kedden a nap ragyog majd az égen, csak elvétve fordulhatnak elő záporok, zivatarok. A nyugati szél helyenként megélénkül, zivatarok környezetében akár viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet 26 fok körül alakul. Szerdán túlnyomóan napos idő várható, legfeljebb helyenként jelenhet meg kevés fátyolfelhő az égen. Csapadék csak elszórtan, egy-egy zápor vagy zivatar formájában fordulhat elő. A szél több helyen is megerősödhet. A hőmérséklet 32 fokra emelkedik.