időjárás

2019.07.23. 13:00

Ilyen idő vár ránk a héten

Kellemes időjárással csalogatja az embereket a nyár a strandra, azért az esernyőt a futó záporok miatt nem árt, ha magunkkal visszük.

duol.hu

Kedd

Északkeleten, keleten eleinte felhős lesz az ég, majd a déli óráktól fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet, helyenként futó zápor előfordulhat. Másutt a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 33 fok között alakul, de északkeleten pár fokkal hűvösebb lesz. Késő estére 18 és 24 fok közé hűl le a levegő.

Szerda

A Dunántúlon túlnyomóan napos, gyengén gomolyfelhős, csapadékmentes idő ígérkezik. A Dunától keletre azonban a több-kevesebb napsütés mellett erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, de futó záporra legfeljebb az északkeleti megyékben lehet egy-egy helyen számítani. Az északi szél olykor megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 30 és 33, keletebbre 25 és 29 fok között valószínű.

Csütörtök

Napos időre számíthatunk többnyire kevés gomoly- és fátyolfelhővel, főként északkeleten néhol zápor lehet. Többnyire mérséklet marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű.

Péntek

A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható, főként északkeleten néhol zápor, zivatar kialakulhat. Helyenként megélénkül az északkeleti, keleti szél, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű.

Vezető képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!