2025.04.16. 18:22
Csoportos létszámleépítés indul a Vasműben
Komoly változások elé néznek a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. „fa.” és a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. „fa.” munkavállalói, miután a cégek felszámolóbiztosai a mai napon hivatalosan is bejelentették a csoportos létszámleépítés megkezdésére irányuló szándékukat, melyet egy szakszervezeti tájékoztató levélből tudhattak meg a cég munkavállalói.
A csoportos létszámleépítés bejelentését az üzemi tanácsok és a szakszervezeti vezetők közösen írták alá. A dokumentumon szerepelnek az alábbi nevek: Petrik Zénó és Hegedűs László, a Dunarolling, illetve a Duna Furnace üzemi tanácsainak elnökei, valamint Magyar Zoltán, a DUNAFERR DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és Magyar Zoltán a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet elnöke is.

Fotó: Zsedrovits Enikő
Csoportos létszámleépítés
A dunaújvárosi vasmű létszámcsökkentésének pontos részletei egyelőre nem ismertek, azonban a hivatalos bejelentés alapján a következő hetekben érdemi tárgyalások várhatóak a munkavállalók érdekképviselete és a munkáltatók között.
A két, felszámolás alatt álló cég a 2012. évi Munka Törvénykönyve előírásai alapján kezdeményezi a létszámcsökkentést. A törvény 72. §-a szerint a munkáltatóknak az érintett munkavállalók képviselőivel – jellemzően üzemi tanáccsal és szakszervezetekkel – tárgyalásokat kell lefolytatniuk.
További információk a tárgyalások előrehaladtával várhatóak.
Magyar Zoltán: "Picinyke esély még van arra, hogy megmaradunk"
Telefonon megkerestük Magyar Zoltánt, a DUNAFERR DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökét, aki az interjú során elmondta: bár a helyzet kilátástalannak tűnik, egy apró reménysugár mégis van. Jelenleg is zajlik egy részvételi pályázat a háttérben, amelynek keretében a potenciális befektetők április 23-ig jelezhetik vételi szándékukat a Duna Furnace és a Dunarolling cégek iránt.
Nem akarok úgy fogalmazni, hogy reményre ad okot, de az, hogy van érdeklődés, egy halvány esélyt mégis jelent
– mondta Magyar, aki hozzátette: mindkét cégre külön-külön lehet pályázni, és a folyamat célja, hogy új tulajdonos vegye át a cégeket, aki új munkaszerződésekkel foglalkoztatná tovább a jelenlegi dolgozókat.
Magyar Zoltán kiemelte:
a most bejelentett elbocsátások jogfolytonosság megszűnését jelentik ugyan, de nem feltétlenül azt, hogy a munkavállalók végleg elveszítik munkahelyüket
– amennyiben lesz olyan vevő, aki a cégek működtetését is vállalja.
Nem akarok se túlságosan optimista lenni, se azt sugallni, hogy nincs semmi esély. Egy picinyke esély még van arra, hogy megmaradunk
– zárta gondolatait a szakszervezeti elnök.

Dunaferr – Liberty
- Megkezdődött a Dunaferr kölcsönzött munkavállalóinak az elbocsátása
- A felszámoló értékesíti a Dunaferr tanműhelyét és az oktatási eszközeit
- A Dunaferr szakszervezetei tájékoztatnak: A tervek szerint mindenkinek átadja a munkáltató a felmondását
- A Dunaferr garázsok kelendőek, de a járműflotta a kutyának sem kell
- Két jelentkező pályázott a hengerművekre