Tejtermékek

2023.02.19. 17:00

Talán olcsóbb lesz majd a sajt, de a régi árak nem térnek vissza soha

Sokat drágultak a tejtermékek az elmúlt hónapokban. A tejföl, a túró és a sajt is közel kétszer annyiba kerül, mint egy évvel ezelőtt. A vásárlók azt kérdezgetik egymástól, meddig tart ez a magas ár? Egyáltalán van-e esély arra, hogy ismét a régi árakon vehetjük majd a tejtermékeket? Sokáig az áremelésből kimaradtak a tehéntartó gazdák, noha a takarmány ára jelentősen emelkedett.

Mauthner Ilona/teol

Fotó: Berán Dániel, BD / Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

A tej felvásárlási árakban valóban történt változás az elmúlt időszakban, tájékoztatta lapunkat Gamos András szaktanácsadó, aki korábban a Dunamelléki Termelői Szövetkezet elnöke volt. Októberben egy liter tejért 170-200 forintot fizetett a feldolgozó minőségtől függően, decemberben ennél is többet. A gyorsütemű áremelés előtt 130 forintot fizettek egy literért az üzemek. 

Az Agrár Közgazdasági Intézet (AKI) adatai szerint a nyerstej országos termelői átlagára 222,42 forint volt kilogrammonként a múlt év decemberében. A fehérjetartalom 0,04 százalékpontos, a zsírtartalom 0,1 százalékpontos javulása, valamint az alapár 3 százalékos emelkedése mellett a nyerstej átlagára 4 százalékkal nőtt egy hónap alatt, és 78 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi év végi átlagárát. 

Gamos András szerint azért drágultak ilyen sokat a tejtermékek az üzletekben, mert drágábban vásárolják a tejet a feldolgozók, ennek pedig a drága takarmány, az energiaköltségek, a munkabér, az alapanyagok árának drasztikus emelkedése az oka.

Az Agrár Közgazdasági Intézet adatai szerint a múlt év decemberében az előző év azonos hónapjához képest a hazai előállítású tejtermékek közül a trappista sajt értékesítési ára 91 százalékkal, a tehéntúróé 82 százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú zacskós friss tejé pedig 81 százalékkal emelkedett. De 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej értékesítési ára is többe kerül 80 százalékkal, a tejfölé 79 százalékkal, a natúr joghurté 77 százalékkal, a kefiré 76 százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tejé pedig 74 százalékkal nőtt meg. 

Az adagolt vaj 73 százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej 67 százalékkal, az ömlesztett sajt 64 százalékkal, a gyümölcsös joghurt 61 százalékkal, a vajkrém pedig 50 százalékkal drágult meg. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanebben az összehasonlításban a 1,5 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej fogyasztói ára 87 százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL-tejé 81 százalékkal emelkedett, míg a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT (tartós) dobozos tejé 2 százalékkal csökkent.

A kérdés az, mikortól csökkennek majd a tejtermékek árai, egyáltalán lehet-e erre számítani? Gamos András szerint elképzelhető, hogy két-három hónap múlva – ha a forint tartósan ennyire erős marad – az importból behozott tejtermékeket olcsóbban lehet majd megvásárolni az üzletekben, de a régi – egy évvel ezelőtti – árakra már nem érdemes számítani, mert nem térnek vissza.

Milyen folyamatok játszódnak a magyar tejágazatban?

A tejtermékek drágulása egész évben jelentős volt, de decemberben ugyancsak megemelkedtek az árak. Ezzel kapcsolatban Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezetője korábban arról beszélt, hogy a tejtermelők, tejfeldolgozók, és kiskereskedők is kénytelenek voltak a megnövekedett önköltségeiket tovább hárítani partnereikre, így végső soron a fogyasztókra, ellenkező esetben ugyanis kénytelenek lennének abbahagyni a tevékenységüket.

A tejfeldolgozás nagyon energiaigényes iparág, a tejtermékek gyártása során a pasztőrözéskor a fűtés, illetve a hűtés is központi szerepet játszik. A szakember szerint a következő időszak kritikus lesz a magyar tejtermelők számára, amely állománycsökkenést és telepfelszámolásokat okozhat. Egyelőre az óvatosság jellemzi a hazai tejágazatot. A szereplői még arra várnak, hogy kiderüljön, milyen árak lesznek az Európai Unióban, mivel a legtöbb tejfeldolgozó vállalkozás ez alapján határozza meg a saját felvásárlási árait.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!