2023.01.07. 18:00
Nagy költőnk képmása magyar pénzen utoljára a papír 10 forintoson szerepelt
A Magyar Nemzeti Bank 2023-as évre vonatkozó emlékérme-kibocsátási programja 14 tematikában 24 emlékérmét tartalmaz, a többi között Petőfi Sándor képmásával is találkozhatunk majd.

Az ezüstérme előoldalának tervezője Kovács Zoltán, a hátoldala Horváth Andrea munkája Fotók: MNB
A tervek szerint lesz egy kivételesen nagy értékű arany, valamint kilenc ezüst és öt önálló színesfém emlékpénz, és forgalomba kerülnek a nemesfém emlékérmék színesfém változatai – írták a közleményben. A témák között jelentős történelmi, tudományos és művészeti évfordulók szerepelnek, köztük a magyar nemzeti Himnusz megírásának és Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma, valamint az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója. Az ezek előtt tisztelgő 30 ezer forintos ezüstérme előoldalának tervezője Kovács Zoltán, a hátoldala Horváth Andrea munkája. A 30 ezres emlékérméből 6 ezer darab verhető. A színesfémből készülő 7500 forint névértékű érméből 8 ezer darab készül. A kibocsátást április 11-re tervezik.
Petőfi Sándor utoljára magyar pénzen a papír 10 forintoson szerepelt. A sokak által máig megőrzött zöld színű bankó 1947. július 25-én került forgalomba. A petőfis bankjegyet 1992. szeptember 30-án vonták ki. A magyar forintot hivatalosan 1946. augusztus 1-jén vezették be, de az első 10 forintos bankjegyeken – amiken 1946. június 3. dátum szerepel –, még egy kalapácsot markoló, szocialista munkás portréja szerepelt. A numizmatikai hirdetésekben manapság is gyakran felbukkanó, különleges 10 forintos papírpénz eredetijéért közel 200 ezer forintot is remélnek. Biztonságtechnikai szempontból eleinte elegendő védelmet jelentett a speciális metszetmélynyomásos nyomdatechnika, a színárnyalatos nyomás és a (már hazai előállítású) biztonsági bankjegypapír, hiszen akkoriban főleg, de még később is a rendszer körülményei között a legprimitívebb sokszorosítóeszközökhöz is igen nehéz volt hozzájutni, emellett a magas állami kontrollnak köszönhetően nagyobb bűnszervezetek sem tudtak kialakulni, amelyek bankjegyhamisítást nagy tételben lettek volna képesek kivitelezni – írja a Wikipédia.

Az emlékérmék alakjai változatosak lesznek, a standard kör alakú érmék mellett négyzet, illetve téglalap alakú (a magyar felfedezőket és találmányaikat, valamint a magyarországi nemzeti parkokat bemutató sorozat új tagja) és hatszögletű emlékérme (a Nemzeti Hauszmann Program emlékérme-sorozat új eleme) is megjelenik a programban. Az utóbbi különlegessége, hogy a darabjai mozaikszerűen összeilleszthetők lesznek.
Az emlékérméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. a program elemeire előjegyzési lehetőséget biztosít január 16-tól 21 naptári napon át, illetve az előjegyzési keret erejéig. Az idei első kibocsátás, a Himnusz megírásának 200. évfordulójára készülő emlékérme ezüst- és színesfém változatai előjegyzés nélkül lesznek megvásárolhatók a Pénzverő értékesítési csatornáin. Részletes információ az előjegyzési és értékesítési rendről a www.penzvero.hu-n érhető el – áll a közleményben.
A 2023-as emlékérem-kollekcióról bővebben a lenti cikkünkben olvashatnak.
(Forrás: baon.hu/mnb.hu/MTI)