Reagált a Dunaferr is

2022.11.22. 11:30

Kísérletet tettek a törvényes működés helyreállítására

Dunaújváros - A Steelhold Limited, mint az ISD Dunaferr 99,6 százalékos többségi tulajdonosa közgyűlést hívott össze november 21-re a cég törvényes működése jogi hátterének helyreállítása érdekében. Tette ezt a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága vonatkozó végzése alapján.

DH-információ

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő /Dunaújvárosi Hírlap

A részvényesek meg is jelentek a vasmű főépületének mindkét bejáratánál, de nem jutottak be a gyár területére, pedig mindkettőnél próbálkoztak.  

Ekkor a főrészvényes képviselője arról tájékoztatta a sajtó jelenlévő képviselőit, hogy a közgyűlést úgy is megtartják, hogy nem jutottak be a vasmű területére. Ennek helyszínéül végül a Munkás Művelődési Központ egyik helysége szolgált.

Dr. Bencze Bálint a Steelhold LTD megbízottjaként a Dunaferr bejáratánál megkísérelt bejutni a közgyűlés meghirdetett helyszínére Fotó: Laczkó Izabella/DH

Dr. Bencze Bálint a Steelhold Limited képviseletére megbízott ügyvéd a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy „tekintettel arra, hogy az ISD Dunaferrnél vezető testületek nincsenek, a cégvezető mandátuma lejárt ezért a cég törvényes működése nem volt biztosított, így a Cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást indított a céggel szemben. Benne az eljárásban született törvényességi végzés alapján a Cégbíróság kijelölte a Steelhold Limited főrészvényest arra, hogy a társaság közgyűlését hívja össze, tartsa meg és ennek keretén belül a vezető testületek megválasztásával állítsa helyre a törvényes állapotokat. Ennek a Steelhold Limited eleget is tett: összehívta a közgyűlést november 21-re, amelyet a társaságnál illegitim módon, mindenfajta felhatalmazás nélkül eljáró Evgeny Tankhilevich korábbi cégvezető mindenféle módon akadályozott. A főrészvényes megbízott képviselőjét és a többi részvényes képviselőjét azonban a társaság területére nem engedték be, illetve (Evgeny Tankhilevich – a szerk.) megjelentetett egy súlyos, valótlanságokat tartalmazó sajtóközleményt, amelyre reagáltunk.” – mondta a főrészvényes meghatalmazott képviselője.

Mint mondta a Steelhold a közgyűlést megtartotta és az ott hozott döntések alapján a következő bejelentést tette: „az ISD Dunaferr Zrt. új igazgatóságának tagjai Lukács Péter, Tatjana Taruta, Natalija Basinszka, Maxim Zavgorodnij és Gaboda József. A közgyűlés megválasztotta a felügyelő bizottság tagjait is.  

A közgyűlés által megválasztott cégvezető, vezérigazgató Lukács Péter lett.

Dr. Bencze Bálint és Lukács Péter közös sajtótájékoztatója a Dunaferr közgyűlése után Fotó: Laczkó Izabella/DH

A cégvezető azzal kezdte, hogy városlakóként szívén viseli a vasmű helyzetét. Elmondta, hogy több mint 25 évig dolgozott a vasműnél. Mérnökként kezdte, majd műszaki vezérigazgató-helyettesként fejezte be gyárbéli pályafutását. Hangsúlyozta, hogy az igazgatótanácsba beválasztott emberek komoly tapasztalatokkal rendelkeznek az acélipar területén és ismerik a vasmű belső működését, a technológiáját és az ahhoz kapcsolódó esetleges problémák megoldási lehetőségeit. Kiemelte, hogy legfőbb feladatuk a bizalom visszaszerzése a munkavállalóknál, a beszállítóknál, a bankoknál és a vásárlóknál egyaránt. Mint mondta ehhez a bizalomépítéshez az első lépést megtették azzal, hogy biztosították a jogi hátterét annak, hogy ez az építkezés megtörténhessen. Hiszen addig nem tudnak semmilyen partnerrel együttműködni, míg az nem látja, hogy biztosított a cég jogi háttere. Azt is elmondta, hogy még egy lépés hátravan ahhoz, hogy ezt a munkát elkezdhessék, nevezetesen, hogy bejuthassanak a gyár területére. Ők a jog útján kívánják biztosítani azt, hogy a tulajdonos akarata érvényesülhessen, és az igazgatóságra bízott munkát el tudják végezni. Minden energiájukat arra fordítják majd, hogy feltámasszák a céget abból az állapotból, amelybe az elmúlt évekbe süllyedt és ehhez kérik majd a munkavállalók segítségét is.

Molnár László a DV Dunaferr Vasas szakszervezet elnöke üdvözölte a közgyűlés döntéseit és kiemelte, hogy valóban az a legfontosabb lépés, hogy az új vezetés a bizalom helyreállítását megtegye, elsősorban a munkavállalókkal szemben.

A következő lépés az, hogy a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága bejegyzi a tisztségviselőket a közhiteles nyilvántartásba, ahol ők „bejegyzés alatt” címszóval szerepelnek. A bejegyzés ellen lapunk információja szerint a tulajdonostársak még fellebbezhetnek, így az csak annak elbírálása után válik érvényessé.  

Az ISD Dunaferr Zrt. kommunikációs cégén keresztül, közleményben reagált a történtekre, amelyben többek között az alábbi szerepel (a teljes szöveg a cég honlapján elérhető):

„Reméljük, a ciprusi bíróság ezen utolsó akció láttán végre rendet tesz a STEELHOLD Limited tulajdonosai között, és elrendeli a szabályos közgyűlés megtartását. Addig is az előző igazgatóság által kinevezett, illetve a jóváhagyásával létrehozott jelenlegi menedzsment, tehát a legális munkahelyi vezetés irányítja a napi működést, mint ahogy így zajlott ez a privatizáció óta mindig, minden korábbi évben is a DUNAFERR-nél.

Ennek a szervezetnek az élén áll Tankhilevich Evgeny mint Legfőbb-, Általános Vezérigazgató-helyettes, akit az Igazgatóság 2012-ben alkalmazott ebben a beosztásban, és aki az Igazgatóság által korábban jóváhagyott Szervezeti és Működési Szabályzat szerint a DUNAFERR legmagasabb vezető beosztású munkavállalója azóta is.”

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!