Az újrahasznosítás érdekében

2022.10.27. 14:03

Egy nagyszabású beruházás-sorozat részeként kezelőművet hoztak létre

Egy komplex mechanikai kezelőművet hoztak létre Adonyban. Az egység bemutatóját csütörtökön délelőtt szervezték meg.

Molnár Emese

A hulladék újrahasznosítása valósulhat meg az egységben

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Az eseményen jelen volt többek közt Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, illetve a Társulási Tanács elnöke; Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdálkodásért felelős államtitkár; dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke; dr. Mészáros Lajos, térségünk országgyűlési képviselője; Ferencz Kornél, a Vertikál Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke is.

A most elkészült beruházás a közszolgáltatás stabilizálását és biztonságát, valamint környezetvédelmi célokat is szolgál
Fotós: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Cser-Palkovics András vázolta, hogy több mint száz önkormányzat közös elhatározásából indult az a mintegy 18,5 milliárd forint összértékű beruházás-sorozat, amely a hulladékgazdálkodás fejlesztését célozza a Közép-Duna vidéken. Ez több hulladékudvar létrehozását, eszközbeszerzést, illetve két hulladék kezelőmű építését jelenti (Székesfehérváron és Adonyban). Ezekhez két szolgáltató, a Vertikál és a Depónia Nonprofit Kft. kötődik a régióban, tevékenységük együttműködésre sarkalja őket. A beruházások által nemcsak a közszolgáltatást fejleszthették, hanem fontos környezetvédelmi célrendszert is megvalósíthattak. Az adonyi telepet illetően 500 ezer ember hulladékát kezelik itt, ez a szám is mutatja a projekt jelentőségét. Köszönettel szólt a kormánynak a támogatásért, amely a közszolgáltatás stabilizálását, biztonságát, és környezetvédelmi célokat szolgál a megyében.

Raisz Anikó ugyancsak köszönettel szólt a régiós összefogásért, amellyel megvalósulhatott ez a beruházás is. Mint mondta, az adonyi lerakó egy újabb lépés Magyarországon a körforgásos gazdaságra történő átállásban. Ez a létesítmény is segíteni fogja hazánkat abban, hogy ne csak élhetőbb, hanem versenyképesebb is legyen. Hozzátette, örömmel járultak ehhez hozzá, és örömmel veszik, amikor a gazdaság szereplői is felismerik, hogy a nyersanyagok okosabb felhasználásával, a pazarlás elkerülésével hosszú távon biztosítható a működtetés.

Dr. Molnár Krisztián kiemelte a példás együttműködést
Fotós: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Dr. Molnár Krisztián arról szólt, hogy a társulás öt megye 143 települését érintő hulladékkezelési feladatokat lát el, és a modern beruházások megalapozzák a környezetvédelmi célokat szolgáló irányvonalat. Hangsúlyozta, a környezetvédelmi célokhoz meg kell teremteni a szükséges infrastruktúrát, amelyet a mostani projekt is szolgál. Továbbá kiemelte a társulás, a térség polgármestereinek, testületeinek példás együttműködését.
Mint azt dr. Mészáros Lajos elmondta, büszke arra, hogy ez a fontos hulladékkezelési beruházási egység éppen a mi térségünk településén, Adonyban valósulhatott meg. Hozzátette, a kormány számára kiemelten fontos a környezetvédelem, és ahogy ez idáig, úgy ezután is támogatni fogja a körforgásos gazdálkodást szolgáló célkitűzéseket.

Ferencz Kornél elmondta, hosszú út vezetett idáig, hogy a fejlett rendszerek kialakításával európai szintű hulladékgazdálkodás valósulhasson meg. Ehhez olyan együtt gondolkodás kellett, ami a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulást jellemzi. A most elkészült egységben komplex hulladékhasznosítás fog működni: szétválogathatják az anyagában hasznosítható hulladékot, a technológiai folyamat végén RDF anyagot tudnak előállítani, amelyek égetőművek termikus hasznosítására fordíthatók.

Egy 18,5 milliárd forint összértékű beruházás-sorozat részeként komplex mechanikai kezelőművet hoztak létre Adonyban. A most elkészült egységet csütörtökön délelőtt a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tagjai is megtekintették (képünkön Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdálkodásért felelős államtitkár és Cser-Palkovics András, a Társulási Tanács elnöke). Ferencz Kornél, a Vertikál Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke az építmény bemutatása során vázolta, hogy itt komplex hulladékhasznosítás fog működni: szétválogathatják az anyagában hasznosítható hulladékot, a technológiai folyamat végén RDF anyagot tudnak előállítani, amelyek égetőművek termikus hasznosítására fordíthatók.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!