Akkumulátorgyártó üzem

2022.10.19. 11:30

Az év harmadik legnagyobb magyarországi beruházása rajtolt el dunaújvárosi kivitelezővel

A 300 milliárd forintos fejlesztés után évente 1,2 milliárd négyzetméternyi szeparátorfilmet fognak előállítani, amelyeket elektromos autók akkumulátorához használnak.

Magyar Építők

Illusztráció fotó: Kiss Annamarie (KA) Hajdú-Bihari Napló

Fotó: KISS ANNAMARIE

Letették az alapkövét az év harmadik legnagyobb magyarországi beruházásnak, amelynek keretében 300 milliárd forint értékben épít üzemet a dél-koreai W-Scope Nyíregyházán - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nyíregyházán.    

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az alapkőletételi ünnepségen, hogy a dél-koreai W-Scope hazánkban nyitja meg az első európai üzemét, amelyben évente 1,2 milliárd négyzetméternyi elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfilmet fognak előállítani és ezzel 1200 új munkahely jön létre Nyíregyházán.   

Hozzátette, a beruházáshoz nyújtott állami támogatás mértékét az Európai Bizottság előtt zajló notifikációs folyamat lezárását követően hozzák majd nyilvánosságra.   

Lapunk információi szerint a Samsung Engineering, a projekt fővállalkozójának megbízásából a Grabarics Kft. teljesíti a gyártó bázis kiszolgáló épületeinek kivitelezését. A vállalás részeként iroda- gazdasági- és közműkiszolgáló épületek valósulnak meg, összesen 30.000 négyzetmétert meghaladó alapterülettel.

A világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó kapacitása épült ki Magyarországon

Szijjártó Péter beszédében aláhúzta, hogy az országban idén is megdőlt a beruházási rekord, ami annak köszönhető, hogy Magyarország a legnagyobb nyugati és a legerősebb keleti cégek találkozási pontjává vált a legmeghatározóbb világgazdasági folyamatban, az autóipari forradalomban. Rámutatott, hogy Németországon és Kínán kívül egyedül Magyarországon van mind a három prémium német autómárkának gyártóbázisa, miközben hazánk jelenleg a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó kapacitásával rendelkezik, míg az exportban a ranglista ötödik helyén áll.   

Fontosnak nevezte, hogy Magyarországon Európában párját ritkító politikai stabilitás uralkodik, itt kell fizetni a legalacsonyabb adókat, továbbá nem alkalmaznak semmi diszkriminációt nemzetiség alapján a beruházó vállalatok között.   

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!