Gazdafórum és szakmai nap

2022.09.20. 13:00

Mintaprogram eredményeiről számoltak be Cecén

Gazdafórumot és szakmai napot rendeztek múlt héten csütörtökön Cecén. A programon a Precíziós mezőgazdasági technológiák bevezetésének és elterjesztésének elősegítése a Közép-Duna Menti Kiemelt Térségben című agrármintaprojekt eddigi eredményeit ismertették.

duol.hu

A program jelentős mérföldköveként Vajtán megtörténtek az első talajmérések, bevezetésre került a farmmenedzsmentszoftver, valamint megkezdődött a drónos növényállapot-felmérés, amely a többi között a talajnedvességről, táp­anyag-ellátottságról és a növények stresszállapotáról ad előzetes információkat. 
Mint azt Pálffy Károly, a Fe­jér Megyei Közgyűlés alelnöke a programon elmondta, az agrárszektor Fejér megyében is rendkívül fontos ágazat, amit az is jól mutat, hogy kiemelt hangsúlyt kapott Fejér megye 2021–2027-es időszakra szóló területfejlesztési programjában, a Szent István Fejlesztési Programban is. „A jelenlegi bizonytalan, háborús helyzetben kiemelten fontossá vált a közösségek önellátó képességének megtartása, fejlesztése annak érdekében, hogy mindennapi kenyerünk – átvitt és szó szerinti értelemben is – biztosítva legyen. Ezért is különösen fontos a mai szakmai nap, hiszen ezen cél eléréséhez elengedhetetlen, hogy a legújabb, modern technológiák bevezetésre kerüljenek, és szerepet kapjanak az ágazat mindennapjaiban” – tette hozzá az alelnök. 
Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője szerint kulcsfontosságú lökést jelentene, ha a térségi gazdálkodók az évszázados agrártapasztalatokat valóban egybe tudnák fésülni a precíziós és smartfarming technológiákkal, és tevékenységüket megfelelő vízgazdálkodás is kiegészítené. 
A projekt következő szakaszában a szakemberek a többi között értékelik az érintett gazdaságok jelenleg alkalmazott technológiáit, talajadottságait és fejlesztési terveit, továbbá feltárják a gazdák digitalizációval és a precíziós technológiákkal kapcsolatos véleményét is. (Forrás: fejer.hu)
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!