Július 15-én gépszemle

2022.06.12. 07:00

A jelek szerint Péter–Pál előtt megkezdik az aratást

Az utóbbi években az aszály jelentette az egyik legnagyobb veszélyt a magyar mezőgazdaságra, elsősorban a gabonatermelőkre. A szakemberek szerint idén áprilisig még elkeserítő volt a helyzet a földeken, de mára már fellélegezhettek kissé a szakemberek.

Agárdy Csaba

Az esős idő és a májusi, júniusi meleg napok jót tettek a kukoricának. Jó közepes termésre számítanak a Pentele Zrt.-nél Fotó: LI

Fotó: LI

Dunaújváros - A Pentele Zrt.-nél hogyan látják a helyzetet? Erről beszélgettünk Márkli János ügyvezetővel. 
– Az év eleje elkeserítő volt, de áprilisban és májusban nyolcvan milliméter eső esett, ilyen nem mostanában volt. A lehullott csapadék „nevelő” hatású, és ez látszik is a növényeken. Annak is örülhetünk, hogy minket elkerültek a nagy zuhék, a jégesők. Az is kedvező, hogy sok volt a napsütés, most úgy látom, előrébb járunk a szokásosnál, Péter–Pálnál egy héttel hamarabb indul majd az aratás, az árpával kezdünk. Legalábbis most ez a helyzet. Az év első negyedévét jellemző elkeseredésünk után most biztatóbban látjuk a jövőt. Azt hiszem, jó közepes termésre számíthatunk – kezdte beszélgetésünket Márkli János. 

Az ügyvezető a többi gabonafajtával kapcsolatban elmondta: 
– A meleg napok nagyon jót tettek a kukoricának és a napraforgónak, szépen beindultak, és a búzán is látszanak az érés jelei. A repce is javult, pedig az év elején ott volt a leg­elkeserítőbb a helyzet. A közelmúltban a gombás fertőzés megelőzésére kapott egy növényvédelmi beavatkozást. Annak ellenére, hogy javult a helyzet, repcéből csak két-három tonna termést várunk hektáronként. 
Kikerülhetetlen az a kérdés, hogyan alakulnak az árak, hiszen mindenhol áremelésekről beszélnek. Van, aki szerint hamarosan háromszorosára nőhet a kenyér ára elsősorban az orosz–ukrán háború miatt. 

A meleg napok most nagyon jót tettek, főleg a kukoricának és a napraforgónak

– A gabona felvásárlási ára növekszik, jól alakul a mi szempontunkból. Persze, ez nem jó az állattenyésztőknek, a pékeknek, vagyis az élelmiszerpiacon az áremelkedés elkerülhetetlen lesz, ez pedig a vásárlók számára rossz. De a mi esetünkben sem arra kell gondolni, hogy nagyobb lesz a hasznunk, mint korábban, mert arról ne feledkezzünk el, a mi költségeink, például a műtrágya, a növényvédelmi szerek, a gépalkatrészek árai is emelkedtek. Vagyis a két oldal nálunk kiegyenlíti egymást – hívta fel a figyelmet néhány részletre az áremelkedések kapcsán az ügyvezető. 
A szakembertől megtudtuk még, hogy jelenleg a földeken a talajlazítást végzik, ugyanis a szellősebb talaj jót tesz a növényeknek. A lombtrágyázással a napraforgó esetében készen vannak, itt még a tányérbetegségek ellen kell védekezniük majd. 
A műhelyekben a július 15-i gépszemlére készülnek, hiszen addigra mindennek rendben kell lennie. Emellett tisztítják a szárítókat, a tárolókat, a magtárakat fertőtlenítik. 
Ezek a munkák nem véletlenül kiemeltek most, hiszen mint Márkli János mondta, az idén Péter–Pálnál hamarabb kezdődik az aratás, addigra pedig már „harcra” készen kell állniuk. 

Szárazföldi folyosót kellene nyitni! - Elképesztő átalakulások történtek az elmúlt időkben a mezőgazdaságban, csak éppen nem pozitív irányba. A szomszédban dúló háború rengeteg probléma elé állította az agráriumot globális szinten. Nagy István agrárminiszter szerint az élelmezési válság is a küszöbön áll a világ számos, szegényebb térségében. A tárcavezető úgy véli, csak akkor kerülhető el a katasztrófa, ha a szárazföldi folyosó megnyitásával sikerül kiszabadítani a gabonát Ukrajnából – ehhez viszont magas szintű nemzetközi összefogásra van szükség. (agrarszektor.hu) 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!