2022.05.25. 12:37
Érvénytelen a Dunaferr kollektív szerződésének felmondása - Frissítve
A Győri Ítélőtábla határozata szerint az alperes Dunaferr, a Dunaferr kollektív szerződése felmondása kapcsán tett nyilatkozata érvénytelen - tájékoztatta a munkavállalókat a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség.

Fotó:
Mint ismeretes a Dunaferr történetében még nem fordult elő, hogy a kollektív szerződés kötésére jogosult felek bármelyike egyoldalúan felmondta volna ezt a megállapodást. Nos, Evgeny Tankhilevich 2020. augusztus 14-én az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetőjeként teljeskörűen megtette. Azt, hogy milyen indoklással, most ne menjünk bele, elolvashatják lentebb, e cikk mellékleteként.
A lényeg az, hogy egy kollektív szerződést fel lehet mondani egyoldalúan, csak nem mindegy, hogy ezt ki és milyen felhatalmazással teszi. Ezt mérlegelte a Győri Ítélőtábla is (a bíróság többi között a Székesfehérvári Törvényszék fellebviteli szerve is – a szerk.), amely jogerős ítéletében kimondta, hogy az „alperes (az ISD Dunaferr Zrt.- a szerk.) 2020. augusztus 14. napján kelt felmondását tartalmazó nyilatkozata érvénytelen. Az indoklásban a Győri Ítélőtábla kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a Cégtörvény rendelkezéseit, mivel bár közhiteles nyilvántartás a cégnyilvántartás, azzal szemben ellenbizonyításnak van helye. A bíróság a felperesi (Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség - a szerk.) beadványok alapján bizonyítottnak látta, hogy a cégnyilvántartás jogszabályellenes rendelkezést tartalmaz, így a felmondást álképviselő tette. (Ez esetben Evgeny Tankhilevich – a szerk.)
Mivel álképviselőnek minősül, a joghatály kiváltásához a Dunaferr Igazgatósága jóváhagyására lett volna szükség. Ennek bizonyítására a bíróság 30 napos határidőt biztosított mellőzés terhével az alperes, a Dunaferr részére, mely határidő eltelt és így a bizonyítatlanság az alperes terhén maradt. Az alperes Mt. 20§-ra való hivatkozását a bíróság alaptalannak találta, mivel egyrészt szükség lett volna az igazgatóság jóváhagyására, másrészt nem hivatkozhat arra az alperes, hogy felperes alappal következtethetett az eljáró jogosultságára különösen pont azért, mert ezt a pert megindította.
A bíróság ítélete jogerős, azzal szemben fellebezésnek helye nincs, de a Kúriára 45 napon belül felülvizsgálati kérelem terjeszthető elő a jogerős ítélettel szemben.

AZ ISD Dunferr Zrt. kollektív szerződésének teljes körű felmondása:


Dunaferr – Liberty
- Elbúcsúzott dr. Tompa Gyula ügyvéd úr a Vasmű dolgozóitól
- Vasmű - a felszámoló kezében van most a dunaújvárosi üzem sorsa
- Vasműs utódcégek - Megindult a felszámolási eljárás
- A kormány kifizette a vasmű dolgozóinak bérét
- Újabb lépés a Liberty megregulázására? Új veszélyhelyzeti rendelet jelent meg