LOGISZTIKA

2022.04.12. 20:15

Döntöttek a V0 vasút nyomvonalának sávjáról

Az elfogadott nyomvonalsáv összeköti az ország fontos ipari központjait, egyben felszabadítja a ferencvárosi pályaudvart az átrakás alól.

vg.hu/ B. H. L.

Fotó: Mirkó István / Magyar Nemzet

A Szolnok, Kecskemét, Dunaújváros, Székesfehérvár és Győr közötti nyomvonalsávban haladhat majd a fővárost délről elkerülő V0 vasútvonal – ismertette a projektirányító bizottság keddi döntését Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Kiemelte, hogy nem nyomvonalról, hanem nyomvonalsávról van szó, azaz még további döntésekre lesz szükség. Például még nyitott, hogy a pálya hol szeli át a Dunát Adonyig: Rácalmásnál, vagy Dunaújvárosnál. A konzorcium meg fogja vizsgálni a tervek részleteit, változatait, közben már dolgoznak a megvalósíthatósági tanulmányon, a teljes beruházásnak 2030-ra kell elkészülnie.

A sajtóeseményen Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, egyben a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület a projekt háttereként felidézte, hogy

ma az ország sínjein naponta 3200 személy- és 400 tehervonat közlekedik.

A teherszállítás azonban nem versenyképes, nem megbízható és nem kiszámítható, a szerelvények óránként 20 kilométeres átlagsebességgel haladhatnak, elsősorban a pályakapacitások korlátai miatt. Márpedig a vállalt klímacélok teljesítése (a közúti szállítás jelentős részének vasútra terelése) érdekében a napi 400 tehervonat helyett belátható időn belül 800-1000-nek kell közlekednie. Mivel ezt a terhet a meglévő hálózat nem bírja el, a szaktárca megbízta a Hungrailt a javasolt nyomvonalváltozatok elkészítésével.

Az országot átszelő észak-déli vasúti összeköttetés a Budapest-Belgrád vonal lesz, a kelet-nyugati pedig a V0

– magyarázta Homolya Róbert.

A VG-nek hangsúlyozta, hogy az elfogadott  nyomvonalsáv összeköti az ország fontos ipari központjait, egyben felszabadítja a ferencvárosi pályaudvart az átrakás alól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!