Közlekedési útvonal

2022.04.14. 08:00

Döntöttek a V0-s vasút nyomvonalsávjáról

A Szolnok, Kecskemét, Dunaújváros, Székesfehérvár és Győr közötti nyomvonalsávban haladhat majd a fővárost délről elkerülő V0 vasútvonal – ismertette a projektirányító bizottság keddi döntését Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

DH

Kiemelte, hogy nem nyomvonalról, hanem nyomvonalsávról van szó, azaz még további döntésekre lesz szükség. Például még nyitott, hogy a pálya hol szeli át a Dunát Adonyig: Rácalmásnál vagy Dunaújvárosnál. A konzorcium meg fogja vizsgálni a tervek részleteit, változatait, közben már dolgoznak a megvalósíthatósági tanulmányon, a teljes beruházásnak 2030-ra kell elkészülnie. 
Az eseményen Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy ma az ország vasúti pályáin naponta 3200 személy- és 400 tehervonat közlekedik. A teherszállítás azonban nem versenyképes, nem megbízható és nem kiszámítható, a szerelvények óránként 20 kilométeres átlagsebességgel haladhatnak, elsősorban a pályakapacitások korlátai miatt. Márpedig a vállalt klímacélok teljesítése érdekében a napi 400 tehervonat helyett belátható időn belül 800–1000-nek kell közlekednie. Mivel ezt a terhet a meglévő hálózat nem bírja el, a szaktárca megbízta a Hungrailt a javasolt nyomvonalváltozatok elkészítésével. Az országot átszelő észak-déli vasúti összeköttetés a Budapest–Belgrád vonal, a kelet-nyugati pedig a V0 lesz – magyarázta Homolya Róbert. 
Társlapunknak, a Világgazdaságnak hangsúlyozta, hogy az elfogadott nyomvonalsáv összeköti az ország fontos ipari központjait, egyben felszabadítja a ferencvárosi pályaudvart az átrakás alól. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!