Stagnálás a piacon

2022.03.11. 12:00

Újra több magyar, mint lengyel almát kínáltak

Agárdy Csaba

Fotó: LI

Dunaújváros - Minden értelemben mondhatjuk, hetek óta áll a piac. Nincs változás sem a működő standok, sem a vásárlók, sem az árukínálat terén. El is gondolkodik ilyenkor a magamfajta szerencsétlen hetente piaci körképet író, ugyan mit írjon már megint? De azért még ebben az időszakban is fel lehet figyelni néhány apróságra. Az ebben az időszakban alatt azt értjük, lement a karácsony, a szilveszter, messze még a húsvét, és még nem jött el a primőrök időszaka sem. 

Viszont panaszkodni nem kell, hiszen ami egy átlagos háztartásba szükséges, azt mind megkaphatjuk. A piacot körülvevő húsboltokban továbbra is gazdag a kínálat, füs­töltáru és savanyúság is volt bőven a dunaújvárosi zöldség- és gyümölcspiacon. 

Ami feltűnő, hogy szép lassan két alapvető zöldségünknek, a vöröshagymának és a burgonyának, ha óvatosan is, de kúszik fel az ára. Háromszázötven forint alatt nem juthatunk egy kilogrammhoz. 

Ennél jobb hír, hogy az almakínálatban ismét több volt a magyar, mint a lengyel: a gyümölcskosárba valók kilónként 350–450 forint között mozogtak. A tavaszi újdonságok közül egyre több standon láthattunk – egységáron csokorját – kétszázötven forintért újhagymát. 

A déligyümölcs ára mintha egy kicsit lefelé menne, igaz, szélsőségesen különböző összegekért kaphatjuk meg például a narancsot, 300 forinttól 1000 forintig terjed a skála. 

Karfiolból vásárolhatunk bőven, főzzük, süssük!

Amit nem hagyhatok ki: szaloncukrot és pralinét még két helyen is árulnak, a gazdák szerint még mindig van igény irántuk. (Tavaly kilenc kilót vásároltam, talán egy kicsit túllőttem a célon, de már csak egy kisebb porcelán edénybe való van a fent említett áruból, ezért úgy döntöttem, a csokinyuszik beszerzése előtt még egy utolsó támadást indítok a szaloncukrok terén, biztos, ami biztos alapon. 

Amit még érdemes megjegyezni, hogy karfiolból nagyon jó a felhozatal, és a kilónkénti 650 forintos ár sem tűnik veszélyesnek, talán nem szentségtörés, ha hétvégén karfiolos ételt készítünk. Talán legjobb, ha egy csőben sült karfiollal próbálkozunk, füstölt sajttal, kolbásszal, tojással, főzőtejszínnel, és egy kis jalapeno paprikát is elbír ez az étel. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!