Szijjártó Péter miniszter jelentette be

2022.01.17. 19:55

Jelentős újvárosi beruházás kormányzati támogatással

Térségünk egyre több vállalkozást vonz, és a meglévő cégek fejlesztéseinek eredményeként is növekszik városunk adóereje, adóbevétele. Ennek példája a Dunacell Dunaújvárosi Cellulózgyár Kft. élelmiszerrost-gyártó kapacitásának létrehozását célzó beruházása, amelynek célja az eddigi félkész termékek előállítása után a nagyobb hozzáadott értékkel bíró késztermékek gyártása. A beruházás bejelentése Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében történt, akit a gyárat tulajdonló Rettenmaier cégcsoport vezérigazgatója, Josef Otto Rettenmaier fogadott. Ezt követően a miniszter a Szent Pantaleon Kórházba látogatott, ahol dr. Mészáros Lajos főigazgatóval tartott tájékoztatót.

Brousil Csaba

Fotó: Németh Ádám

,A Dunacell Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszteren kívül Josef Otto Rettenmaier, a JRS-csoport vezérigazgatója, Széles Szilárd, a cég ügyvezető igazgatója, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Pintér Tamás, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója is. A cégvezető köszöntötte a megjelenteket, s elmondta, a Dunacell a Rettenmaier cégcsoport tagja már több mint tíz éve, ezen egyesülés mérföldkő volt a cég életében, és amikor megköttetett, akkor a túlélést jelentette. Kifejtette, hogy a Dunacell félkész termékek előállításával foglalkozott eddig, de most egy olyan technológia-transzfer bevezetésére készülnek, amely után helyben tudnak előállítani készterméket. Ez a fejlesztés két lépcsőben valósul meg, 7 milliárd forintból, kormányzati támogatással.

Dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamint dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke Fotó: Németh Ádám

 

 

Josef Otto ­Rettenmaier hangsúlyozta, hogy a cég erős pozíciókkal rendelkezik az élelmi rostok előállításának spektrumán, megfelelnek az élelmiszerpiac igényeinek. Ezzel a dunaújvárosi fejlesztéssel pedig erősíteni szeretnék a gyártókapacitásukat, és szeretnék megszilárdítani a piacon elfoglalt pozíciójukat.

Josef Otto Rettenmaier vezérigazgatóForrás: Zsedrovits Eniko

 

 

Dr. Mészáros Lajos köszöntő beszédében utalt arra, hogy a város ipari mivolta mellett közlekedési és transzfer csomópont is, amelynek az egészségszervezési oldalát említette meg. Kiemelte, hogy a Szent Pantaleon Kórház megyei szintű kórház és felkészült az előbbiekben említett sajátosságokból fakadó különleges ellátási igények kielégítésére. A Dunacell Kft. munkavállalóinak is a rendelkezésére állnak az egészség-megőrzés, a gyógyítás és a rehabilitáció területein egyaránt.

Dr. Mészáros Lajos a Szent Pantaleon Kórház főigazgatójaForrás: Zsedrovits Eniko

1,7 milliárd forint kormányzati támogatással valósul meg a beruházás

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány következtében több területen is veszélybe került az ellátásbiztonság, és a bizonytalanság komoly élelmiszer-felvásárlási lázat is generált. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy „az a régi dogma, amely a beszállítói és ellátási láncok nemzetköziesítésébe helyezte a bizalmat, megdőlni látszott”, majd hozzátette, hogy az önellátás képessége kulcsfontosságú lett az elmúlt időszakban, és az élelmiszeripart stratégiai ágazatként kell kezelni. Hangsúlyozta, hogy hazánkban ugyan az ellátásbiztonság nem sérült, de hogy ez ne is következhessen be, folyamatosan fejleszteni kell az élelmiszeripari és a mezőgazdasági szektort. Ennek egyik állomása a dunaújvárosi innováció, amelyhez a kormány 1,7 milliárd forintos vissza nem térítendő forrást biztosított. Szijjártó Péter megköszönte a német anyacég vezetőjének, hogy a fejlesztéshez a hatvan telephelyük közül a dunaújvárosit választották, amellyel elismerték, hogy az itt végzett munka színvonala világviszonylatban is megállja a helyét.

 

A minisztert kitért arra is, hogy 2020-ban mintegy 7 százalékkal, 3800 milliárd forintra nőtt a magyar élelmiszeripar termelési értéke. 2021 utolsó hónapjáig pedig 16 százalékos volt a növekedés, így az ágazat teljesítménye átlépte a 4000 milliárd forintot.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterForrás: Zsedrovits Eniko

 

 

A sajtótájékoztató után a meghívott vendégek jelenlétében Szijjártó Péter rövid gyárlátogatáson vett részt, majd ezt követően a városi kórház programjához csatlakozott. Itt dr. Mészáros Lajos, az intézmény főigazgatója elmondta, hogy a Szent Pantaleon Kórház a Családbarát Kórház pályázaton két lépcsőben elnyert összegből fejlesztette a szülészeti osztályát. Mint mondta a kormányzati népesedéspolitika céljai közé tartozik, hogy a népességfogyás csökkenjen, a születések száma pedig emelkedjen, s ehhez különböző intézkedéseket foganatosít és támogat. Ezek egyike a Családbarát Szülészet pályázati lehetősége. Fontos, hogy megfelelő körülményeket tudjanak biztosítani a szülő anyáknak, hogy születendő gyermekükkel együtt tudják tölteni a születés utáni első órát, az úgynevezett arany órát, amely megismételhetetlen, pótolhatatlan és a gyermek személyiségfejlődése szempontjából is döntő jelentőséggel bír. A pályázati kiírás pedig ezeknek a feltételeknek a mind jobb előteremtését tűzte ki célul, amit az intézmény építészeti megoldásokkal és eszközfejlesztéssel valósított meg. A főigazgató beszéde végén megköszönte a kormányzat támogatását, személyesen Szijjártó miniszternek pedig azt, hogy a koronavírus-járvány kezdetén kiemelkedő intézkedéseket tett a gyógyító eszközök beszerzéséért és a kórházak ilyetén támogatásáért.

 

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar egészségügyben dolgozók összességének köszönhető, ahogy a pandémia alatt emberek tízezreinek, százezreinek életét mentették meg. Hangsúlyozta, hogy a világjárvány okozta krí­zis nem feledtetheti a hosszú távú nemzeti célok prioritását. Ezek közül az első helyen – mint mondta – a demográfiai fordulat elérése áll, annak biztosítása, hogy a vágyott gyermekek meg is szülessenek Magyarországon, hogy a gyermekvállalás ne gazdasági kérdés legyen, és ne hozza hátrányos helyzetbe azokat, akik emellett döntenek. Hangsúlyozta, hogy a termékenységi arányszám az elmúlt 12 évben 1,23-ról 2020-ra 1,56-ra nőtt Magyarországon, ami 27 százalékos emelkedést jelent, illetve hogy amíg korábban öt vágyott gyermekből mindössze egy jött világra, mára ez az arány ötből négy.

 

„Az elmúlt 12 év társadalom- és gazdaságpolitikai stratégiájának középpontjába a családokat állítottuk, amelyek apából, anyából és gyermekből – lehetőleg minél több gyermekből – áll” – mondta a miniszter, majd felsorolta a kormány által a családokat érintő támogató intézkedéseket, érintve a babaváró támogatást, az otthonteremtési programot és a fiatalok személyi jövedelemadó mentességét. S mint mondta ebbe a sorba illeszkedik a szülészeti osztályok fejlesztése, modernizálása is, amelyre a kormány 10 milliárd forintot szánt, ebből a keretből részesült a dunaújvárosi kórház is. 84 millió forintot kapott az intézmény a fejlesztése, két lépcsőben. Zárszavában a kórház valamennyi dolgozójának megköszönte az elmúlt időszak megfeszített szakmai munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!