Dunaferr – Liberty

2021.10.05. 14:45

Továbbra is két ütemben, de emelkedő összegű kezdő részlettel fizet a vasmű

duol.hu

Fotó: archív

Egy éve két részletben kapják a vasműsök munkabérüket. Ez most sincs másképp, igaz, az első részlet már fokozatosan növekszik, ezúttal már nettó 275 ezer forint. Evgeny Tankhilevich legfőbb, általános vezérigazgató-helyettes munkavállalóknak írt levelében ezúttal az ez évi szeptemberi munkabérekről és az év végéig várható – e témában történő – kifizetésekről nyilatkozott.

E szerint tehát az ISD Dunaferr társaságcsoport vállalatai a korábban, a 2021. szeptember 3-án kelt munkáltatói tájékoztatóban megfogalmazottak szerint az októberben esedékes szeptember havi béreket ismét csak két ütemben tudják kifizetni. A tájékoztató levél szerint a munkáltató legkésőbb október 10-ig kifizet minden olyan munkabért, amelynek összege a nettó 275 ezret nem haladja meg. Az ezt meghaladó rész kifizetése legkésőbb október 29-ig fog megtörténni.

A munkáltató ugyanakkor szintén október 10-ig megfizeti a 2021. 3. negyedéves jelenléti pénzt és az annak a terhére igényelt Szép-kártya-juttatást.

Még a tavalyi évre járó pulykapénz kifizetése négy egyenlő részletben történik az arra jogosult munkavállalóknak. Az első etap szeptember 28-án már megtörtént. A második részlet október 29-ig, a harmadik és negyedik pedig várhatóan novemberben és decemberben is hóközi kifizetéssel érkezik. Az ettől eltérő esetekre is kitér Tankhilevich levele. A puly­kapénz terhére is igényelhettek Szép-kártya-juttatást a dolgozók, amelyek kifizetése az adott pulykapénzrészlettel egy időben történik meg.

Ami a törzsgárda biztosításijáradék-kifizetését, valamint az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás fennmaradó részét illeti, ezeket a pénzügyi lehetőségek függvényében egy későbbi időpontban fogja tejesíteni a munkáltató – ígérte a munkavállalóknak írt levelében Evgeny Tankhilevich vezérigazgató-helyettes.

Miközben az acéltermékek magas világpiaci ára kismértékben csökkent, a Dunaferr továbbra is csak megközelítőleg ötven-hatvan százalékos kapacitással működik. ­­Bíz(z)unk abban, hogy ilyen árak mellett a kapacitáskihasználtság is növekedni fog.

A teljes levelet lentebb olvashatják!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!