Félmilliárdos kapacitásbővítő beruházás a MOMERT-nél

2019 eredményes esztendőként vonul be a MOMERT Zrt. történetébe. Az idei év azonban más feladatokat is tartogat. Urbán László vezérigazgatóval beszélgettünk.

Várkonyi Zsolt

A több mint fél évszázada városunkban működő cég folyamatosan fejleszt, kihasználva az Európai Unió és a Magyar Kormány kkv-knak nyújtott támogatását. Ugyanakkor idén már szembe kell néznie azzal is, hogy egyik legnagyobb megrendelője kivonul a hazai piacról, és a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásai sem kerülték el. Ebben a nehéz helyzetben is előre néznek, keresik a kitörési pontokat, amelynek egyik szegmense épp a hazai lélegeztető gépek gyártásában rejlik.

Lezárult a kapacitásbővítő beruházás

A mintegy 3 milliárd forintos árbevételű MOMERT Zrt. 191,4 millió forint európai uniós támogatással, a Széchenyi 2020 támogatási program keretében március végére fejezte be termelési kapacitásának bővítését, tudtuk meg a vezérigazgatótól. A 430 millió forintos összköltségvetésű projekt során a cég az alkatrészgyártó üzemébe korszerű sajtoló és fröccsöntő gépeket, valamint esztergagépet, lézervágó gépet, 3D mérőgépet és egyéb berendezéseket vásárolt, megújította az üzemcsarnok épületét, valamint 50 kilowattos napelemrendszert telepített, és átfogó IT-fejlesztést valósított meg. Urbán László elmondta, bíznak abban, hogy – a koronavírus-világjárvány okozta negatív gazdasági hatásokat követően – a létrehozott új kapacitással a termelés ismét bővülhet, s a MOMERT újra egyre növekvő piaci igényeket tud kielégíteni, mind a háztartási kisgépek gyártása és forgalmazása, mind az autóipari és egyéb beszállítások területén.

Az esztergagép az új beruházások egyike, amely a MOMERT Zrt. kapacitásbővítésének része

Ez tehát már nem az Electrolux, hanem az autóipari beszállítói szerepkörre való felkészülés érdekében jött létre, illetve a saját termékgyártás fejlesztés létrehozására koncentrálódott a nagy része, emelte ki a vezérigazgató. Az autóipari beszállításban az üzemanyagellátó-rendszer alkatrészeit gyártják a Volkswagen Daimler, BMW és PSA csoporthoz. Ezek a sajtolt, hegesztett rozsdamentes alkatrészek kerülnek az összeszerelő céghez, rajta keresztül kerül be termékük a már említett autókba.

Világjárvány: felértékelődő hazai gyártás

A fejlesztés fizikai és pénzügyi befejezése, az új kapacitás működtetésének kezdete épp a világjárvány okozta veszélyhelyzet kihirdetésével esett egy időszakra. A MOMERT Zrt.-nél a pandémia piaci hatásai, az autógyárak leállása, a termelés kényszerű csökkentése ugyan átmenetileg átszervezésekhez és munkakörök megszüntetéséhez vezetett, ezért a vállalat a kieső termelési tevékenységek helyett új termékek gyártását és új beszállítási kapcsolatok indulását készítette elő, amelynek révén a társaság a járványhelyzetet követően, várhatóan már 2020 őszétől ismét bővülni és fejlődni tud.

Folyamatban van olyan elektronikai eszközök fejlesztése, amelyeket eddig Kínából vásároltak. Ennek prototípusa már elkészült, ezentúl ez hazai gyártásban fog készülni. Beszálltak egy magyar szabadalom megvalósításába. A Femtonics Kft. a Semmelweis Egyetemmel összefogásban a koronavírus elleni harc segítése érdekében, a járvány során tapasztalt légzési elégtelenség kezelésében hatékony, moduláris felépítésű lélegeztetőgépet fejlesztett ki. A projektet az Innovációs és Technológiai Minisztérium is a kezdetektől fogva támogatta. Hogy pontosan mely részét gyártják ennek a berendezésnek? Erre is választ kaptunk. A Luca névre keresztelt hordozható lélegeztetőgép tartó vázát, szerkezeti elemeit gyártják majd, de szükség esetén készek a berendezés nagyszériás teljes gépészeti szerelésére is.

Előre „menekülnek”

Különösen fontosak az előbb említett beruházások és fejlesztések, hiszen mint ismeretes az Electrolux még tavaly jelentette be, hogy Magyarországon beszünteti a porszívók gyártását, és ezt a tevékenységét Kínába helyezi át. Ez nagyon komolyan érinti a MOMERT beszállítói szerepvállalását, hiszen tevékenységük felét ez tette ki. A vezérigazgató elmondta, tizenkét éves eredményes munka következtében első számú alkatrész-beszállítói voltak a cégnek. Ennek kiváltását száz százalékban – ilyen rövid idő alatt – nem lehet megoldani, de azt, mint az előbb elmondottak is bizonyítják a bejelentés óta folyamatosan készülnek arra, hogyan tudják ezt kiváltani. Ez év március elejéig tizenkét olyan céggel tárgyaltak, amelyek potenciális partnernek számítottak. Ebbe a környezetbe „érkezett meg” a koronavírus-járvány. Sajnos azok a tárgyalások, amelyek a kapacitások kiváltására, megtartására irányultak, a járvány miatt megálltak. Elsősorban német területről voltak és vannak lehetőségeik, amelyeket fokozatosan átütemeztek. Legkorábban ezekre a területekre szeptemberben folytathatják a gyártást. Ez részben a korábbihoz hasonló porszívó-alkatrészeket, háztartási cikkekhez, elektronikai vagy orvostechnikai eszközökhöz való beszállítói munkákat jelent majd. Ez sem egy csapásra, hanem folyamatos felfutással valósulhat meg. Így nyáron lesz olyan két hónap, amikor az Electroluxnak már nem gyártanak, és még nem indulnak meg a kiváltására tervezett munkák.

Ez mindenképpen érinti a létszámot. Megtudtuk a vezérigazgatótól azt is, hogy nem csoportos létszámleépítést terveznek, és ezzel párhuzamosan minden olyan lehetőséget kihasználnak, amit a Magyar Kormány bértámogatási programja biztosít arra, hogy az átmeneti időszakra, akit csak lehet, meg tudjanak tartani.

A versenyképességért és a munkahelyek megtartásáért

Az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjából megvalósult program kapcsán dr. Galambos Dénes, Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa lapunknak elmondta, hogy a beruházás hozzájárul ahhoz, hogy a város egyik legrégebbi vállalata továbbra is versenyképes maradjon, és újabb beszállítói lehetőségeket nyerjen el. A miniszterelnöki biztos jelezte, hogy a vállalatot segíti abban, hogy az Electrolux jászberényi gyárának bezárását követően a társaság stabil beszállítói lehetőségekhez jusson. Egyúttal jelezte, hogy a vállalat igénybe kívánja venni a kormány bértámogatási programját is, amelyhez minden segítséget megad.

A miniszterelnöki biztos kiemelte, hogy ezen a héten már a második fontos beruházásról tudnak hírt adni térségünkben, hiszen a hét elején Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a kistérséghez tartozó Iváncsán, hogy egy török befektető már a beruházása első ütemében 150 fős munkahelyteremtő vállalkozást hozott a térségbe. A MOMERT-nél megvalósult fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, hogy a mostani kapacitásbővítő beruházásnál az állam a teljes bekerülési források mintegy 40 százalékát biztosította vissza nem térítendő támogatásként. Emlékeztetett arra, hogy a vállalat 2010 óta közel 300 millió forint támogatásban részesült, amellyel a technológia fejlesztését és a kapacitások bővítését segítették elő.

A miniszterelnöki biztos hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben a világjárvány alatt és annak következményeinek enyhítésére is legfontosabb céljuk a munkahelyek megtartása, ehhez a kormány a vállalkozásokat többféle lehetőség igénybevételével támogatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!