foglalkoztatási fórum

2018.11.21. 17:30

Munkanélküliséget generálhat a növekvő automatizálás

A „DUNA-MUNKA-TOP – Helyi foglalkoztatási együttműködések Dunaújvárosban és járási területén” projekt keretében Foglalkoztatási Fórumot tartottak tegnap a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara konferenciatermében.

Balla Tibor

A telt házas találkozóra két előadót is hívtak, Laufer Tamás, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnöke a Digitális szakember képzése az Ipar 4.0 vállalatoknál (Alba Innovár felnőttképzési programja Székesfehérváron) témakört választotta; Ruff Tamás szociológus, a Magyar Városkutató Intézet kutatási igazgatója a „Már elkezdődött… – 10 dolog, amit tudnunk kell a Z generációról” címet adta előadásának.

Szabó Imre projektvezető és Vass Zoltán elnök a foglalkoztatási fórumon Fotó: Hankusz Kálmán / Dunaújvárosi Hírlap

Laufer Tamás a negyedik ipari forradalomról szólva messziről kezdte a mondandóját, utalva arra, hogy 250 év alatt mennyit változott a világ, ha csak arra gondolunk, hogy az elektromos áram alapjaiban változtatta meg az életünket. A robotika, az automatizálás, a digitalizáció is ilyen mértékű hatással lehet majd a hétköznapokra. Mint mondta, ez a program is a digitalizáció potenciális áldozatatit segíti. Egy kínai példát hozott, ahol a munkások kezére és szemüvegére szenzorokat telepítettek, és figyelik a mozdulatok hatékonyságát. Ezt a helyzetet az a kettősség okozza, hogy az iparvállalatok már nehezen találnak munkaerőt, miközben egyre többet kell termelniük. Kínában a legnagyobb prioritása van a robotikának, mindekit támogatnak, aki fejleszti, vagy csak használja. Példaként említette a fehérvári új beruházásokat, ahol azt a munkát, amit 2-300 ember végez ma, azt a másikban már 10–15 fogja csak, akik a gépeket felügyelik, karbantartják. A kitörési pontot az oktatásban látja, abba kell a legtöbbet befektetni.

Laufer Tamás, az IVSZ elnöke Fotók: Hankusz Kálmán

Ruff Tamás a Z generáció (1995–2010) munkaerőpiaci megközelítését taglalta. Rájuk vár az eddigi leghosszabb élet, a legnagyobb arányú munkanélküliség és várhatóan ők váltanak majd a legtöbbet munkahelyet életük során. A szakember ennél tovább is ment, szerinte nem csak munkahelyet, szakmát is legalább ötször váltanak majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!