Kalmár Attiláné kereste a kihívásokat, elnyerte a megbízást

Amikor a hivatás választ

Ő maga választotta ezt a hivatást. Az mondja, szerelem volt első látásra. Tizenöt évesen ahelyett, hogy nyaralással töltötte volna a szünidőt, egy sporttáskával lement a Balatonra, és három hónapon át dolgozott konyhalányként egy üzletben, hogy megtanuljon mindent, amit csak lehet a szakmából.

Dunaújvárosban érettségizett, majd Fehérváron szerzett üzletvezető-vendéglátásszerve­ző képesítést. A pályát egy földvári vendéglátó egységben kezdte, ahol végigjárta a ranglétrát, volt pultos és felszolgáló is. Ennek a tapasztalatnak köszönhetően pontosan tudja, kinek mi a dolga, hogyan épül fel az üzemvitel. Azt vallja, hogy a vendéglátás rendszerében nincs kisebb vagy nagyobb, fontos vagy kevésbé fontos feladat. A sikerre vezető munkafolyamatban minden láncszemnek megvan a maga haszna, és a végeredmény attól függ, hogy a csapat mennyire képes egy húron pendülni, összedolgozni a vendég elégedettségének elnyerése érdekében. Ez az a bölcsesség, ami bármely szervezetre igaz, de csak kevés helyen ismerik fel és alkalmazzák! Kereste a kihívást, vágyott rá, hogy olyan helyen bizonyíthasson, ahol komoly elvárás van, mégpedig az ő ízlésével, felfogásával azonos. Egy véletlen folytán elérkezett a pillanat, amikor egy tulajdonosi kör és a Mónika általa képviselt üzletvezetési szemlélet találkozott. Egy családias, egymást tisztelő, a másik munkájára odafigyelő, összeszokott csapat élére őt választották ki nőként, vidékiként és ráadásul a kollégák között legfiatalabbként. Nem ijedt meg, amikor elnyerte a megbízatást, hanem szisztematikusan felmérte a helyzetet: az üzlet adottságait, a forgalom nagyságát, a feldolgozandó alapanyag mennyiségét, a napi kibocsátás volumenét. Mind a kollégáktól, mind a tulajdonosoktól szerető, támogató segítséget kapott ahhoz, hogy beletanuljon a feladatokba, és képviselje az értékrendjüket. Talán három hónapba is beletelt, amíg a szokásokban, rendszerekben, a vendégkör elvárásaiban nagyjából eligazodott, ám ahhoz, hogy a fejében minden a helyére kerüljön, és ezt követően, továbblépve a saját ötleteit, elképzeléseit is felvesse, elfogadtassa, egy évre volt szükség.

Immár ötödik éve Dunaújváros legpatinásabb éttermének üzletvezetője. Mónika rendkívül igényes, kényesen ügyel a színvonalra, mindegy, hogy az ételek minőségéről, vagy a helyiségben uralkodó rendről és tisztaságról van-e szó. Az alapanyag csak a legjobb minőségű lehet, az ételt csak gőzölögve lehet felszolgálni, a mennyiségen nem szabad spórolni, bármennyire terjedt is el országszerte a nagy tányér–kis falat divatja. Megtanulta, hogy a vendég nem az árat, hanem a minőséget nézi, és abból nem szabad engedni! Erre oktatják a szakmát elsajátítani akaró tanulókat, és Mónika is ezt várja el tőlük. Nem sajnálja az idejét arra, hogy a szakács vagy pincér gyakornokokkal egyenként elbeszélgessen, mielőtt az üzlet elvállalja az oktatásukat. Azonnal kiszűri, ha valaki csak kényszerből került a képzésbe, és meg is mondja neki, miért nem javasolja, hogy ezt a pályát folytassa.

Mi a titok?

Meggyőződése, hogy aki nem szereti a szakmát, abból sohasem lesz jó szakács, jó felszolgáló. Mindent meg lehet tanulni, de a hozzáálláson nem lehet változtatni. Fáradhatatlanul trenírozza őket. A szakmai fogások elsajátításának felügyeletén túl egyiket az öltözködésre, hajviseletre, a másikat a viselkedésre figyelmezteti. Az a bizonyos „Mamma” típus, aki szereti maga köré gyűjteni az embereket, segíteni akar mindenkinek a saját családjában éppúgy, mint a munkahelyen. A jó szóval, a simogatással adott utasítással sokkal többet elér, mint a parancsolgatással. Hatalmas akaraterő és tettrekészség van benne, de ha néha elcsügged, a férjétől és kilencéves ikerfiaitól mindig megkapja a továbblépéshez szükséges biztatást.

Az irányítása során elért eredményeket – indokolatlan szerénységgel – mind a kollégái szaktudásának, elkötelezettségének tulajdonítja, márpedig egy csapat teljesítményét a vezető szellemisége, szervező-, motiválóképessége nagymértékben meghatározza. Itt a példa arra, hogy „a józan gondolkodással és kitartással megerősített lángoló lelkesedés az a jó tulajdonság, amely legtöbbször sikerre visz”. (Dale Car­negie)