Csendes egyedüllét, hangos világ – vérmérsékletünk két típusa

A két személyiségtípus között alapvető alkati különbségek vannak abban a tekintetben, hogy ki mennyire érzi jól magát egy közösségben, egy mindennapi szituációban, milyen ingerekből táplálkozik vagy épp milyen értékeket tart fontosnak. Nagyjából ezek döntik el, mitől lesz valaki kifelé, vagy épp befelé forduló személyiség, ugyanakkor már Jung is megmondta, hogy nincs kizárólagosság a tipológiában, mindenkiben van egy kicsi a másik tábor jellemző vonásaiból is.

A csönd működése

Az introvertált ember kedveli a csendet. Pontosabban a csendet kedveli. Egy hosszú munkanap után nem attól töltődik fel, hogy egy nagy baráti társasággal beül egy nyüzsgő étterembe, hamarabb marad otthon olvasni vagy filmet nézni. Társaságban nem szeret a középpontban lenni, hagyja beszélni a többieket, ő inkább a megfigyelő státuszát tölti be szívesebben. Zavarja a sok beszéd, a felszínes csevegéseket rosszul tűri. Kissé hajlamos a pesszimizmusra, magánakvaló tud lenni, de ennek a magatartásnak semmi köze nincs a szomorúsághoz. Érzékeny, empatikus és sokszor túl is gondol bizonyos dolgokat, többet lát beléjük, mint ami valójában bennük van. Egy introvertált szeret elmélyülni egy-egy témában, és többféle aspektusból megvizsgálni azt.

A zaj működése

Az extrovertált ember társaságban töltődik fel. Éhezik a külső ingerekre, ezért folyton programokat keres magának, lehetőleg olyat, ahol nagy a pezsgés. Élvezi, ha minden körülötte forog. Állandóan jelen akar lenni, semmiről nem szeret lemaradni. Beszéde is inkább hangos, harsány. Vakmerő, félelemérzete csekély, nem riad vissza az új helyzetektől. Nagyon könnyen ismerkedik, jól kommunikál, szívesen fejezi ki magát élőszóban. Szereti a nagyobb társaságokat és a beszélgetéseket, de inkább a könnyed csevelyt, mint a mély eszmecserét kedveli, így hajlamos a felszínességre is. Igazi, huszonegyedik századi multitasking Yolo (csak egyszer élsz) típus, viszont a kritikát rosszul viseli.

Korunk ideálja

Az kétségtelen, hogy a modern világ az extrovertáltaknak áll. A társadalmi berendezkedésünk azon alapul, hogy minél többet fogyasszunk, különben összeomlik a gazdaság. Vásárolni kell élelmiszert, ruhát, parfümöt, szolgáltatást, mosószert, banki hitelt, hírnevet… Mindent, és a jó vá­sárló csak akkor válik azzá, ha a kampányok mögött sikeres menedzserek állnak. Mert a menedzserek, a marketingesek, a tévések, az influencerek, a kereskedelemben dolgozók jelentős többsége extrovertált. Csak a marketingszférán belül több tucat pozíció van, és ezek egyre csak bővülnek, egyre nagyobb a létjogosultságuk, hiszen el kell adni, ha nem is szó szerint, hanem elméletben is, mindent. Ezekre a feladatokra a legalkalmasabb az a fajta személyiségtípus, aki folyton pörög, szereti a hangját hallatni és kevésbé elemzi a tényeket a gyökerüknél kezdve.

Aki jól, szünet nélkül, sokat és erőteljesen kommunikál, aki megmondja. Ugyanakkor az ideá­lis fogyasztó is extrovertált, álhiszen magas az ingerküszöbe, nem nagyon elégíti ki semmi hosszú távon, így folytonos élménykereső magatartásával munkát ad, ugyanakkor ennek köszönhetően szórakoztatja is magát. Hiszen mindig lenni kell valamilyennek, ez a sugallt és az elsajátított belső igényünk is. Legyél sugárzó. Vonzó. Attraktív. Erős. Független. Önálló. Csapatjátékos. Ez a csoportban, csapatban való gondolkodás szintén egy mai divatos jelenség, de bizonyos szempontból probléma is. A multik például rendszerint felvételiztetnek az alapján, hogy hatékonyabban dolgozol-e csapatban, mint egyedül, és erre a kérdésre az első opció a helyes válasz. Persze egyrészt a csapatmunka fejleszti az együttműködési képességet és – látszólag – mindenki beleteszi a sajátját, másrészt viszont megölheti a kreativitást, és fontos dolgok szorulhatnak háttérbe.

Erről is az agyunk tehet

Annak okát, hogy ki melyik csoportba tartozik inkább, az eltérő agykérgi kapacitásunkban kell keresni. Már csecsemőkorban lehet sejteni, hogy a baba felnőtt korában melyik tábort fogja erősíteni. Egy magas reaktivitású csöppség, aki könnyen elsírja magát, ha lát egy számára ijesztő embert, érzékenyebb a zajokra vagy bármilyen, kissé eltúlzott reakciót tapasztalunk a részéről, feltehetően introvertált felnőtt lesz. Tehát ezeknél az embereknél az agykérgi elektromos aktivitás szintje kicsit magasabb, mint a többségé, azaz az extrovertált társaiké. Az introvertált személyiség kialakulásához azonban számos tényező vezethet, a többi között örökölni is lehet a hajlamot, de nincsen egy kifejezett gén, amihez ez az öröklődés kapcsolható lehetne. Sőt, gének egész sora hordozhatja magában az introverzió okát, de elképzelhető, hogy a nem befelé fordulónak született gyerkőc személyiségfejlődésében következnek be olyan mély nyomot hagyó változások, amik efféle végkifejlethez vezethetnek.

Keveredő típusok

Amint Jung is kijelentette, nincs egyértelműen ilyen vagy olyan, csupán domináns jegyek vannak. Sok extrovertált például izgulós, lámpaláza van, ha előadást kell tartania. Vannak olyan introvertáltak is, akik – nem kis munka árán – megtanulták, hogyan kell álextrovertáltként viselkedni, egy társaságban annak a látszatát kelteni, hogy minden a legnagyobb rendben van, miközben más sem jár a fejükben, mint a kanapén eldőlni otthon, vagy kettesben sétálni a kutyával. Sőt, ha társas kapcsolatokra gondolunk, nem ritka az sem, hogy egy introvertált nő ex­trovertált férfit választ, de barátságoknál is sok a vegyes. Ha szeretnénk eldönteni, mi vajon melyik típusba illünk inkább, érdemes feltenni magunknak néhány kérdést: Élvezem az egyedüllétet? Jó hallgatóság vagyok? Tudok és szeretek egyszerre több dologgal foglalkozni? Zavar, ha meg kell mutatni a munkámat másoknak, amikor még nem készültem el vele? Halk szavúnak tartanak? Az olyan munkát szeretem, amibe el tudok mélyülni és rosszul tűröm, ha megszakítanak? Minél több állításra igaz a válaszunk, annál nagyobb eséllyel vagyunk introvertáltak.

Kell-e álextrovertáltként viselkedni?

Sok szempontból inkább az ingerkeresők vannak könnyű helyzetben, de az élet számos területén sikeresebbek a megfontoltabb, csendesebb introvertáltak. Kiváló írók, zenészek, orvosok, tudósok, festők, jogászok, tanárok lehetnek, de akár vezetők is. A helyük nekik is megvan a társadalomban, és igen fontos mozgatórugói a nagy egésznek. Nem is gondolnánk, hogy a közismert introvertáltak között olyan hírességeket említhetünk meg, mint Albert Einsten, J. K Rowling, Emma Watson, Johnny Depp vagy Barack Obama. A társadalom egyharmada introvertált, azaz ők nevezhetők a kisebbségnek, de mindannyian, kiváltképp a tudomány és a művészetek terén, nagyon sokat tesznek hozzá a világ megfelelő működéséhez.

Lány egy bőröndnyi könyvvel

Susan Caint a TED Talks egyik műsorában láttam először. Egy történetet mesélt egy kislányról, akit minden elkeseredett próbálkozása ellenére nyári táborba küldtek, ahol a tipikus lelkesítő, hangoskodós tábori közegből nagyon kilógott. Vitt magával egy csomó könyvet, és mást sem szeretett volna, csak elvonulni azokkal, amíg a többiek szórakoznak. Ez a lány maga Susan, aki már kisgyermekként is introvertált volt, és a helyzet csak annyiban változott, hogy megtanulta kezelni ezt. A téma olyannyira foglalkoztatta, hogy éveken át kutatta a szakirodalmat, felvette a kapcsolatot olyan professzorokkal, akiknek ez a szakterületük, végül tapasztalataiból könyvet írt. A Csend – A hallgatás ereje egy harsány világban olvasmányos, szakmai, mégis könnyen emészthető irodalom, amely pártatlanul mutatja be az introverzió működését.