Vásár

2025.04.26. 16:00

Kézműves csodák vására lesz Rácalmáson

Április 22-én új színfolttal gazdagodott Rácalmás: megnyílt a Bevigyöngy Kézműves-ház és Ajándékbolt, amely nemcsak egyedi portékákkal, hanem havi rendszerességgel szervezett kézműves- és termelői vásárokkal is várja az érdeklődőket. Az alapító, Pats-Belső Viola, egy igazi közösségépítő helyet álmodott meg, egy kézműves vásárt, ahol a minőség, az egyediség és a helyi értékek kerülnek középpontba.

Viola már négy éve részt vesz hasonló piacokon, például Kisapostagon is. Korábbi, alig 6 négyzetméteres bérleményét most egy saját tulajdonú, 200 négyzetméteres üzletre cserélte, amely immár nemcsak egy bolt, hanem egy közösségi tér is. Az ajándékbolt jelenleg 35 négyzetméteren működik, amelyet októberben egy 100 négyzetméteres karácsonyi részleg egészít majd ki. Hamarosan kézműves vásár is lesz a területen, nem is akármilyen!

kézműves vásár
Viola a kisapotagi kézműves vásár rendszeres kiállítója

Indul az első kézműves vásár – május 3-án!

A ház udvarán május 3-án, szombaton 14 és 17 óra között rendezik meg az első kézműves vásárt, amelyet Pats-Belső Viola szervezett. A vásár különlegessége, hogy mindegyik árus egyedi kínálattal érkezik – nem lesz két egyforma stand, így a látogatók valóban széles és változatos választékban gyönyörködhetnek.

Az eseményen 26 kézműves és termelő lesz jelen, köztük:

  • Sajtárusok (kecske- és tehénsajt)
  • Füstölt húsáruk
  • Réteses
  • Lekvárok, szörpök, savanyúságok
  • Csípős termékek, mézek
  • Kürtőskalács
  • Szója viaszgyertyák
  • Ásványékszerek
  • Horgolt és textiltermékek
  • Kerámia portékák
  • Kávékülönlegességek egy helyi kávézóból
  • Egyedi ajándéktárgyak 
  • dekorációk
  • kovászos kenyeres
  • birssajtos
  • fürjészet
  • cserép babák

A vásárra főként helyi és környékbeli árusok érkeznek, 30–40 kilométeres körzetből. Minden jelentkezőtől referenciát kértek, hogy biztosítsák a kizárólag kézzel készült, minőségi termékek jelenlétét.

 

Nyereményjáték is várja a látogatókat!

A vásárlók egy nyereményjátékon is részt vehetnek: aki bármelyik árustól vásárol, a kapott blokk vagy nyugta hátoldalára ráírhatja a nevét és telefonszámát, majd bedobhatja egy gyűjtőládába. Minél több helyen vásárol valaki, annál több eséllyel vehet részt a sorsoláson, hiszen minden új vásárlás egy újabb esélyt jelent.

A sorsolás a vásár utolsó órájában, 16 és 17 óra között zajlik. A nyertesek az árusok által felajánlott ajándékokat vehetik át – akár azonnal a helyszínen, ha jelen vannak. Ellenkező esetben a megadott telefonszámon értesítik őket.

Egy különleges hely a Millenniumi-tó partján

Rácalmáson a Fő utca 2. szám alatt található, több mint 200 négyzetméteres épület egy gondosan kialakított, térkövezett és füvesített udvarral fogadja a látogatókat. A csodaszép, zöldövezeti környezet közvetlenül a Millenniumi-tó mellett fekszik – tökéletes helyszín a nyugodt vásározáshoz és kikapcsolódáshoz.

A házban működik a Bevigyöngy Ajándékbolt, amely hétköznapokon és szombat délelőttönként tart nyitva. Emellett október 1-jén nyílik meg a különleges Karácsonyház, amely már most izgalommal várja a környék lakóit és az ide látogatókat.

Tervek a jövőre nézve

A májusi vásár csak a kezdet. Június 15-én már a második rendezvényt tervezik, ahol várhatóan 30 árus lesz jelen. A cél egy havi rendszerességű, családias hangulatú termelői piac, ahol a vásárlók közvetlenül találkozhatnak a termelőkkel és kézművesekkel.

Ne hagyja ki!

Ha szereti a különleges, kézzel készült termékeket, vagy csak egy jó kávéra és egy kis inspirációra vágyik, május 3-án irány Rácalmás!

Helyszín: Bevigyöngy Kézműves-ház és Ajándékbolt – Fő utca 2., Rácalmás
Időpont: 2025. május 3., szombat, 14:00–17:00
Extra: Vásárolj, vegyél részt a nyereményjátékban, és nyerj egyedi kézműves ajándékokat!

A vásár Facebook eseménye

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában