2023.07.23. 19:00
Vendégünk Sohonyai Edit írónő
Fotó: FMH-Archív / FG
Sohonyai Edit írónő tollából már több mint tíz kötet született, amelyek elsősorban a kamaszokat célozzák meg. A Duol Podcast vendégeként írói énjéről is beszél, de a beavatja a hallgatókat abba a történetbe is, hogyan zajlott a legrövidebb író-olvasó találkozója mintegy 20 évvel ezelőtt. Aki ismeri Sohonyai Editet, biztosan nem hiszi el, hogy egy szorongó tinédzser volt. Pedig ezt vallja magáról. Többek között elmeséli azt is, hogyan vált aztán egy nyitott, közösségi személlyé az évek során, valamint, hogy hogyan próbál ebben segíteni a fiataloknak is. Közösségi énjét a személyes találkozásokon túl az internet világában is megéli, hiszen öt évvel ezelőtt a közösségi médiában létrehozott egy csoportot a fehérváriak számára. Sohonyai Edit a Duol Podcast vendégeként elmeséli, mi ösztönözte erre, és hogyan koordinálja társaival közösen a több mint 14 ezer főt magába foglaló közösséget.
Duol.hu podcast
- Megszűnik a jelenlegi formájában ismert Európa! – ezt állítja Földi László
- Szent-Iványi István külpolitikai szakértő a podcast vendége
- Orsó Lászlóval beszélgettünk
- Vendégünk Sárkány Dominik pszichológus
- Vendégünk Zemlényi Katica, a Vox Mirabilis Kamarakórus karnagya