A politika árnyéka rávetült az ötkarikás játékok rendezésére

1889-ben vetette fel először a négyévenkénti megrendezett ókori olimpiák felújításának gondolatát, majd öt év múlva döntés született az olimpiai játékok modern formában történő felújításáról. Ezt tekinthetjük a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalakulásának. Az első újkori olimpiát 1896-ban Athénban, a másodikat 1900-ban Párizsban rendezték meg, meghatározták a kötelező sportágakat is, amelyek a következők voltak: atlétika, torna, vízi, küzdő- és lovassportok. Magyarország első olimpiai bajnoka pedig Hajós Alfréd lett (a közelmúltban foglalkoztunk vele). 

Megállapítható ezek tük­rében, hogy az olimpiai játékok egy több sportágat magában foglaló nemzetközi eseménysorozat az ókori olümpiai játékok mintájára. Eszmeisége mindig is kapcsolódott a békéhez és a nemzetek közötti toleranciához. A négyévente megrendezendő sporteseményt, amelyet még ötkarikás játékoknak is szoktak nevezni, a modern kori olimpiai játékok alapítója, a már említett Pierre de Coubertin báró álmodta meg. Az ő nevéhez fűződik az ötkarikás szimbólum is, amely egyesek szerint az öt kontinenst jelképezi, de egy másik magyarázat szerint, a sport alapelveit szimbolizálja. Ezek a szenvedély, a hit, a győzelem, a munkaerkölcs és a sportszerűség. 

Váratlan bejelentés 

A sportolók dicsőségének a társadalomra gyakorolt pozitív hatása felbecsülhetetlen. Az olimpiai részvétel, a becsületes helytállás, a helyezés vagy győzelem nemcsak a sportolót, hanem az egész országot, így a sportoló nemzetét is büszkeséggel tölti el. Egy sportoló álma és karrierjének a csúcsa az olimpián való részvétel vagy egy esetleges dobogós helyezés, amit azonban egy bojkott tönkretesz. Politikai döntés, aminek az árát az évekig erre a versenyre készülő sportoló fizeti meg, mert négy évet egy ilyen döntéssel elvesznek az életéből, ki tudja, hogy a következő játékokon már milyen formában lesz. Sajnos ezt átélték a magyar versenyzők is a következő Los Angeles-i olimpián, amit a szovjetek és a keleti blokk országai bojkottáltak. 
1980. március 21-én jelentette be Jimmy Carter elnök mintegy 150 amerikai sportoló és edző előtt, hogy az Egyesült Államok az afganisztáni szovjet beavatkozás végett bojkottálja a moszkvai nyári olimpiát. Az afganisztáni hadműveletet azért indította el Brezsnyev akkori szovjet pártfőtitkár, mert attól tartottak Moszkvában, hogy az afganisztáni vallási színezetű polgárháborúban majd a fundamentalisták győzedelmeskednek, és ez a forradalom majd a közép-ázsiai szovjet tagköztársaságokra is átterjedhet. Az 1979 karácsonyán megindított szovjet hadműveletek azonban élénk tiltakozást váltottak ki az Amerikai Egyesült Államokban. Jimmy Carter akkori elnök elítélte az intervenciót, és a nukleáris fegyverzet korlátozásáról szóló tárgyalások megszakításával reagált, január 20-án pedig egy hónapos ultimátumot adott a Szovjetuniónak csapatai kivonására. Miután Moszkva erre nem reagált, az amerikai elnök a kiszabott határidő lejárta után úgy döntött, hogy az olimpia bojkottjára szólítja fel a nemzetközi közösséget. 

A politika játékának része 

Jimmy Carter amerikai elnök először a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál próbálta elérni, hogy ne a Szovjetunió rendezze az 1980-as nyári játékokat, miután azonban kísérlete kudarcot vallott, csak a bojkott lehetősége maradt az Amerikai Egyesült Államok és követői számára. Az amerikai politikai vezetés sokáig a mellett kardoskodott, hogy azért rendezzék meg egy másik országban a játékokat, mert a kommunista nagyhatalom csak 1952 óta vett részt rendszeresen a játékokon. Ennek ellenére az olimpiai bizottság az 1980-as nyári játékok rendezési jogát a Szovjetunió számára megerősítette, ami igencsak felbőszítette Washingtont. Miután Carter a bojkott mellett döntött, a jelenlévő sportolók előtt elismerte, hogy mindez számos sportoló számára tragédiát jelent, azonban mégis amellett tett hitet, hogy távolmaradásával az Egyesült Államok megvédi majd az olimpia szellemiségét. A következő hetekben több nyugat-európai ország is csatlakozott az elnök felhívásához, igaz, sokan keresték sportolóik számára a különböző „kiskapukat”. Ilyen volt például a kettős állampolgárok esete, ők számos esetben második hazájuk zászlaja alatt vettek részt a megmérettetésen, Dánia vagy Ausztrália pedig az olimpiai zászló alatt indította el küldötteit. A franciák és a belgák csak a megnyitóünnepséget bojkottálták, sportolóik szintén az olimpiai zászló alatt versenyeztek, az éremosztáskor pedig nemzeti himnuszuk helyett az olimpia himnusza csendült fel tiszteletükre. Jugoszlávia sportolói ott voltak a moszkvai olimpián – ők mint szocialista ország a románokkal együtt részt vettek a következő, az USA-ban megrendezett olimpián is, amíg a kenyaiak, az izraeliek, a kanadaiak és a törökök szintén bojkottálták az 1980-as olimpiát. Az amerikaiak viszont nagyon következetesek voltak a moszkvai olimpiával kapcsolatban, Jimmy Carter még útlevelük bevonásával is megfenyegette azokat a sportolókat, akik megpróbáltak volna valahogyan eljutni Moszkvába. Mindez természetesen komoly csapást jelentett a szovjet propagandának, a hivatalos tudósítások ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy csökkentsék a távolmaradások súlyát. 

A baj négy év múlva csak fokozódott, amikor is a Szovjetunió visszaadta a kölcsönt, a Los Angelesben tartott nyári játékokat azzal az ürüggyel bojkottálta, hogy az Egyesült Államokban eluralkodott állítólagos tömeghisztéria miatt az odautazó szovjet sportolók életét veszély fenyegeti. A szocialista blokk legtöbb állama – így az akkori Magyarország is – komoly nyomásra csatlakozott az újabb bojkotthoz, aminek kárát szintén a sportolók látták. 

A XXII. Nyári Olimpiai Játékok 

A moszkvai olimpia volt az első olyan, amelyet a keleti blokk országában rendeztek meg, sőt, lehet azt mondani, hogy 2008-as pekingi olimpiai játékokig a moszkvai volt az egyedüli, amelyet egy kommunista országban tartottak meg. A Leonyid Brezsnyev által megnyitott ötkarikás játékokon 23 sportág 203 versenyszámában folyt a vetélkedés mintegy 5179 sportoló részvételével. Brezsnyevről tudni kell, hogy stabilizációs politikája véget vetett a hruscsovi szabadelvűségnek, erősödött a kulturális szabadság korlátozása. A Hruscsov-korszakban ugyan támogatta a sztálini tisztogatások áldozatainak rehabilitációját, a családok kárpótlását, a szovjet kulturális és szellemi élet óvatos liberalizációját, viszont a hatalom megszerzése után egyre inkább elfordult ezektől, és konzervatív hozzáállást alakított ki. 

A moszkvai játékokon összesen 203 esemény volt, ez több, mint bármelyik korábbi olimpián, 36 világrekord, 39 európai rekord és 74 olimpiai rekord is született. Összességében ez több rekord volt, mint amennyit Montrealban állítottak fel. A versenyek során 241 alkalommal születtek új olimpiai rekordok, és 97 alkalommal dőltek meg a világcsúcsok. A legtöbb aranyérmet a házigazda Szovjetunió és Kelet-Németország szerezte meg, az elérhető 203 aranyból e két ország sportolói 127-et nyertek el. A játékok ötmillió nézőt vonzottak, ami 1,5 milliós növekedés volt az előző, montreali olimpiához képest. 78 országból 1245 játékvezető érkezett meg a szovjet fővárosba, az akkor hivatalos szervek a játékok költségeit 1,4 milliárd dollárban határozták meg, a bevételek pedig elérték a 231 millió dollárt. 

Egy jóval később elkészült oxfordi tanulmány szerint viszont az olimpia megrendezése több mint 6 milliárd dollárba került az akkori Szovjetuniónak, ugyanis több munkát, ami a működéshez tartozott, a különböző rendvédelmi szervekkel végeztettek el, nem tudni, milyen javadalmazással. Az amerikai bojkott miatt megváltoztak az olimpia záróünnepségének hagyományos elemei, ugyanis mivel a következő játékokat Los Angelesben rendezték meg, így nem került sor a hagyományos zászlóátadásra sem. Az Amerikai Egyesült Államok lobogója helyett Los Angeles város zászlaját emelték fel, és az amerikai himnusz helyett az olimpiai himnusz hangzott el. 

A hidegháború rányomta a bélyegét az 1980-as és az azt követő 1984-es olimpiára is annak ellenére, hogy Moszkvában, majd négy év múlva Los Angelesben is nagy győzelmek és világrekordok születtek, ezek a bojkottok belevésődtek minden békét és sportot szerető ember lelkébe. 

Felhasznált irodalom 
Keresztényi József: Az olimpiák története – Olümpiától Moszkváig. Gondolat, Bp., 1980. 
Nicola Chandler: Az Olimpia világa. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2008. 
Kahlich Endre, Gy. Papp László, Subert Zoltán: Olimpiai játékok 1896–1976. Sport Kiadó, Bp., 1977. 
Eaton, Joseph: Az 1980-as moszkvai olimpiai bojkott újragondolása: az amerikai sportdiplomácia kelet-ázsiai szempontból. Diplomáciatörténet, 2016. 
Evelyn Mertin: A Szovjetunió és az 1980-as és 1984-es olimpiai játékok: Bojkott magyarázata saját népüknek. Sport és a hidegháború, 2007. 
Bill Henry: Az olimpiai játékok jóváhagyott története. 
Lukács László, Szepesi György: 112: A magyar olimpiai aranyérmek története 1896–1980.