2023.03.07. 11:00
Kémia a mindennapokban – rendhagyó előadás
A tűz, az égés került a fókuszba Fotók: Gárdonyi iskola
Pénteken délelőtt rendhagyó kémiaórán vettek részt a gárdonyis diákok. „A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány” a Richter Gedeon Nyrt. kezdeményezésére és támogatásával kísérletet programsorozat részeként dr. Dobáné Cserjés Edit kémiai kísérleteket mutatott be a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és AMI aulájában a felső tagozatosoknak.

A rendhagyó órán a tűz, az égés és a háztartási balesetek kerültek a fókuszba, a mindennapi, otthon is előforduló kémia kapcsán. A gyerekek megtudhatták, hogy számos kémiai folyamat játszódik le mindenki háztartásában és mit kell tenni, ha kifolyik vagy meggyullad főzés közben az olaj. De a kísérletek között az olaj, a benzin tulajdonságait is szemléltették, illetve Edit asszony a kóla, a szódabikarbóna és a szénsav jótékony és káros tulajdonságairól is beszélt. Sok egyéb érdekesség mellett elefántfogkrém is készült és egy mini rakétát is felrobbantottak. A látványos kísérletsorozat végén a diákok lelkes vastapssal köszönték meg a előadást.