Műszaki felkészítés

2023.03.23. 10:00

Itt a jó idő, egyre több a motoros is az utakon

Molnár Emese

Sok múlik az emberi tényezőn, vezessenek óvatosan! Fotó: Pixaby

Beköszöntött a jó idő, ennek hatásaként egyre többen veszik elő a garázsban pihentetett motorjaikat, s pattannak nyeregbe, szelve a kilométereket az utakon. 

A rendőrség arról ír figyelemfelhívó baleset-megelőzési kampányában, hogy a kétkerekűek vezetőinél a baleseti kockázat jóval nagyobb, mint a gépkocsik sofőrjeinél. Ennek oka, hogy a motorosokat nem védik azok a passzív biztonságtechnikai eszközök (például biztonsági öv, légzsák, karosszéria), mint például az autósokat. A motorkerékpáros-balesetek bekövetkezésének több oka is van, de a legnagyobb rizikófaktort az emberi tényezőben kell keresni, vagyis képességeiket túl-, gépük teljesítményét pedig alulbecsülik. Vezető baleseti ok évek óta a sebesség nem megfelelő megválasztása, az elsőbbségi jog meg nem adása, az irányváltoztatás szabályainak be nem tartása és a szabálytalan előzés. Megdöbbentő és elgondolkodtató, hogy a motorkerékpáros-balesetekben meghaltak, illetve megsérültek 70 százaléka nem töltötte be a 35. életévét. 

A rendőrség a balesetek elkerülése érdekében több tanáccsal szolgál számukra. Mivel a motorkerékpárosok 85 százaléka idényjellegűen használja a gépét (legyen az robogó vagy speed-motor), az első használat előtt át kell nézni műszakilag a gépeket: ellenőrizni kell az akkumulátort, a gumiabroncsok állapotát és nyomását, a motorolajszintet, az elektromos berendezések működését. 

Ha minden rendben van műszakilag, akkor azért még a sofőrnek is kell egy kis idő ahhoz, hogy visszaszokjon az úthoz. Ehhez is néhány prevenciós gondolattal szolgál a rendőrség baleset-megelőzési kampánya. Ilyen például az, hogy kizárólag kifogástalan műszaki állapotú motorral induljanak útnak! Használjanak megfelelő védőfelszereléseket, és ne feledjék, a megfelelő minőségű bukósisak viselése is csökkentheti a sérülések kockázatát! Ne megszokásból, rutinból vezessenek! Mindig fokozott figyelemmel menjenek bele egy-egy előzésbe vagy kanyarodásba! Nagyon fontos, hogy minden esetben az út-, terep- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg sebességüket! 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában