Az egyenlőségről

Éppen az egyedek szintjén jelenik meg a faj sokszínűsége. Még az azonos genetikai hátterű testvérek sem egyformák sem külsőjük, sem szellemi képességeik tekintetében. Az édestestvérek genetikai állományának 50 százaléka azonos, az egypetéjű ikreké pedig 100 százalékos egyezést mutat, és mégsem egyformák! A természeti, biológiai nagy változatosságnak köszönhetően a különbözőségek mindig is megvoltak és meglesznek az egyedek között. Az egyenlőséget, ha biológiailag van is alapja, a genetika nagymértékű kombinációs képessége, variabilitása nem teszi lehetővé! Akkor talán valamiféle társadalmi szintű egyenlőségre gondolunk, amikor az egyenlőség óhajával lépünk fel? Igen, ebben lehet valami, mert nehezen viseljük el az ember–ember közötti különbséget! De van-e erre ténylegesen lehetőség, vagy egy elérhetetlen álmot kerget az emberiség, amikor az egyenlőségre áhítozik? 

Simonyi Imre, a méltatlanul kevéssé ismert gyulai költő írja: „A sarokasztal..., ott ültünk heten a kávéházi hűvös szegleten. S heten: egyazon-hétféle elveken. – És terveztünk – hétféle terveken.” Nagy igazság, hogy ritkán értünk egyet! Ha nem így volna, nem lennének különböző országok, sem szervezetek, vagy egyéb csoportosulások, amelyekhez az eltérő gondolkodásúak – megkülönböztetésül – tartozni kívánnak. A társadalmi, erkölcsi, kulturális, szocializációs különbségek nagyon komoly egyenetlenségeket kreálnak. Vannak korszakok, amikor felerősödik az egyenlőség iránti vágy. Ennek eredménye a törvény előtti egyenlőség bevezetése a jogrendszerbe, a vallási, etnikai, nemi megkülönböztetés tilalma, aztán a tulajdonbeli különbségek eltörlését követelő kommunista ideológia, később az egyén személyes önmegvalósítását célul kitűző, esélyegyenlőségi mozgalom, továbbá az eredmény- egyenlőség, tehát a szolgáltatások, javak normatív elosztásának gondolata, vagy újabb időkben a nemek közötti egyenlőséget követelő gender is ebbe a sorba tartozik. Valamennyiük közös vonása, hogy hol hasznos, hol teljesen életképtelen ötletekkel a lehetetlen megoldásán fáradoznak. A társadalomtudományokban nem ritkák az ilyen törekvések, de a természettudományokban sem adják fel az örökmozgó vagy a kör négyszögesítésének megoldását! 

Az emberiség, felismerve az egyének közötti társadalmi, anyagi, szellemi különbségeket, illetve azok kellemetlen következményeit, folytonosan a törvényekkel próbálta korrigálni az állandóan újratermelődő egyenlőtlenségeket. Nagyon úgy tűnik, hogy csupán a törvény, önmagában nem tesz egyenlővé! Ha a ne lopj, ne ölj, ne csalj, ne paráználkodj, más vagyonát ne kívánd stb. nem elég törvény, akkor ki/mi tehet rendet az emberek között? Az, aki először kimondta, hogy amit a törvény nem tilt, azt szabad? Vagy azok, akik ebben a szellemben prófétálnak különböző ötletekkel, követelésekkel az egyenlőség megvalósíthatósága mellett? Netán azok, akik a vallás erkölcsi szabályait igyekeznek kitörölni az emberiség tudatából, helyette az egyenlőség felszabadító gondolatát kínálva? Talán azok, aki az SMLX egyenruhákba bújtatják a Föld összes lakóját, hogy egyenlőnek tűnjenek? Esetleg az erőszakolt, mainstream (fő áramú) nőpolitika lenne az a csodafegyver, ami az összes különbséget megszünteti a nemek között? 
A legtöbbet Amerikában foglalkoznak az egyenlőség kérdésével, ami nem véletlen! Már a XIX. század elején kiderült, hogy minden törekvés ellenére valami nagyon nem stimmel az egyenlőséggel. 

Tocqueville, az amerikai demokrácia kialakulását és működését tanulmányozva, arra a következtetésre jutott, hogy a teljes egyenlőség lehetetlen, mivel „a szellemi képességek egyenlőtlensége magától Istentől ered, és az ember nem képes megakadályozni szüntelen előfordulását.” Elemzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy „az egy emberi család tagjai vagy népei között kirívóan nagy gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek” vannak. Tocqueville a Teremtő által alkotott egyetlen emberi családról beszélt. Bár sok vonatkozásban elismerően írt az amerikai egyenlőségi törekvésekről, úgy ítélte meg, hogy az csupán „egymás mellé helyezi az embereket, mindenféle összetartó kapocs nélkül”. Észrevette, hogy fellángolt közöttük az individualizmus, mindenki csak a maga üzletét, gazdagodását hajtja, és az élvezetek egyenlőségének lehetősége minden más eszménél fontosabb. Az Új Világ és Európa szellemi értékeit összehasonlítva úgy vélte, hogy az amerikai felfogás sok tekintetben szegényesebb. Nem fáradoznak alaptörvények felfedezésén, mint Galilei vagy Newton, csakis azokra a dolgokra fogékonyak, ami üzleti haszonnal kecsegtet. „Az ilyen vágású elmék számára az emberi értelem legegyszerűbb törekvésének tűnik minden új módszer, amely rövidebb úton vezet a gazdagsághoz, minden gép, amely lerövidíti a munkát, minden eszköz, amely csökkenti a termelés költségeit, minden fölfedezés, amely könnyíti és szaporítja az élvezeteket. (…) Az egyik oldalon áll a vagyon, az erő, a szórakozás (…) a másikon a munka, a durvaság és a tudatlanság” – írja az 1830-as évek közepén. Az európai – Tocqueville szavaival az arisztokratikus – társadalmak viszont inkább a szellemi értékeket részesítik előnyben. Meglehet, ma már kevésbé, mint Tocqueville korában, de azt nehéz elfogadni, hogy az európai ember számára a fent idézett lenne az egyenlőség vágyott formája! Akkor sem, ha az utóbbi időben az amerikai szemléletből sok minden került át Európába. 

Koncz Katalin professzor, a téma legnevesebb hazai szakértője úgy véli: „az esélyegyenlőség ígérete a hatalmi játszma eszköze, az esélytelenek manipulálására alkalmas ideológia. (…) Csak a nincsteleneket lehet az egyenlőség ígéretével manipulálni. Az egyenlőség eszméje az elnyomottak vágyálma, és az őket eszközként használó mozgalmak jelszava.” A Tocqueville által előrevetített évszázados probléma napjainkban kezd durva megjelenési formákat ölteni, Bogár László szavaival, identitásháborúvá formálódni. Nem elég a törvény előtti egyenlőség, sem a jogi, választói, sem az egyéb egyenlősítő megoldások, a nemi, biológia különbségek ellen is harcolni kell. De nem ez a harc lesz a végső! Jön a nemzetek közötti egyenlőség megvalósítása, hiszen az állampolgárság, mint privilégium, vagy a nemzeti határok fenntartása komoly akadály az egyenlőség útjában. A következő lesz a kulturális egyenlőség bevezetése, csak még azt nem tudjuk, mi lesz a kötelező, egyenlő műveltségi színvonal. Legközelebbi írásunkban erről gondolkodunk majd.