A szakember szerint egyre nagyobb a kockázata a kiégésnek

– Milyen jelei vannak a kiégésnek?

– Nos, az attól függ, hogy magamon vagy másokon keresem a jeleket? Mondom is mindjárt, hogy mire gondolok. Hajlamosak vagyunk egy fáradt, szomorú vagy éppen depressziós emberre azt mondani, hogy teljesen kiégett. Magunkkal szemben viszont meglehetősen elnézőek tudunk lenni, mi több, nagyon sokan tagadják ezt az állapotot, annak ellenére, hogy a burnout nagyon sok tünetét produkálják.

– Melyek ezek a tünetek?

– Sokféle van, és minél inkább jellemző valakire, annál inkább durvábbak. A kezdeti fázisban elvész az egyén lelkesedése. Ez kéz a kézben jár a csökkenő teljesítménnyel. Többnyire megjelenik a türelmetlenség, a cinizmus, sőt, akár az agresszió is. Aztán ezekhez befészkelheti magát az alvászavar, a szexuális étvágy csökkenése, az immunrendszer gyengülése, a kapcsolatok fokozatos felszámolása, az elszemélytelenedés, a depresszió. Folytassam? A végállomás sajnos az, amikor az egyén önkezűleg vet véget az életének. 

– Mi a kiégés? Igaz az, hogy csak a munkában éghetünk ki?

– Sokféle definíciója van, de én most hadd fogalmazzak úgy, ahogy a nagyanyám is értené, ha még élne szegény. Szóval én úgy szoktam mondani, hogy a kiégés az egy fáradtság, egy kimerültség. De nem akármilyen ám! Azt érzem, hogy elfáradt a testem, a lelkem, a szívem, és már nincs kedvem, vagy nem is tudok gondolkodni. Ezt a fáradtságot már nem tudom kialudni. Sőt, van, hogy fáradtabban ébredek, mint ahogy lefeküdtem aludni. Hogy a második kérdésre is válaszoljak, ezt a fajta fáradságot nem csak a munkában lehet összeszedni. Tartós, kezeletlen stressz egyenes következménye lehet a burnout szindróma, azaz a kiégés.

– Kik vannak a legnagyobb veszélyben?

– Valamikor úgy tanították, hogy azok, akik emberekkel foglalkoznak. Orvosok, ápolók, tanárok, pszihológusok, papok, szociális munkások, rendőrök, tűzoltók, mentősök, politikusok, a médiában dolgozók vagy például a maximalisták. Valamikor ezeket tanították. Ma meg azt mondjuk, hogy szinte bárki ki tud égni. Ehhez jelentősen hozzájárulhat a közösségi média, a különböző válságok, a szomszédban dúló háború vagy éppen a természeti katasztrófák.

– Ezt hogy értsem?

– Egyszerű, de sajnos egyre többeket érintő probléma a félelem és a szorongás megjelenése az emberek életében. Hogyan lesz ebből kiégés? Ezek érzelmi terhek, rossz stressz, amiről azt kell tudnunk, hogy tartós jelenléte esetén kimeríti az embert. A kimerült ember teljesítőképessége lecsökken, idő kérdése, hogy ez kihasson a munkájára is, és ez „csak” egy szál, a burnout szindróma fojtogató köteléből. Ritka, hogy a félelemben élő vagy már szorongó ember csak ezt az egy tünetet produkálná.

Aztán itt van a közösségi média, az én egyik nagy kedvencem. Lelkesen „táplálja” a nárcisztikus személyiségzavarral küszködők probléma-halmazát, gyakran kiégésbe hajszolva őket. Viszont a hétköznapi halandó sincs biztonságban. Mondok egy példát: A közösségi média nincs híján az ismerőseim exkluzív téli nyaralásainak fotóival, ami talán számomra is egyre inkább elérhetetlenné válik. Ez mentálisan lehet kimerítő. Az ismerősöm Ausztráliából posztol a napbarnított testéről fotókat, én meg itthon azon sakkozok, hogy a számláimat egyáltalán be tudjam fizetni. Mennyi keserűséget teremt ez bennem?

Karnyújtásnyira a kiégés. A fogyasztói társadalom egyik alappillérét meg majdnem elfelejtettem: A marketingeseket, a reklámokat. Az élet minden szegletében ott vannak, és állandóan duruzsolják, hogy mi mindent vegyél meg vagy mikre fizess elő, és ez által különleges, népszerű, esetleg egészséges vagy szimplán csak boldog leszel. Ugye nem kell példákat hoznom erre? Borzasztó kimerítő tud lenni, főleg ha az anyagiak nem állnak rendelkezésre. Az örök klasszikus, a túlhajszoltság. A munkavállaló, a szülő, a társ szerepében, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

– Kin múlik leginkább, hogy a kiégéses állapot ne következzen be – kettőn áll a vásár?

– Éppen a napokban lettünk meg egy egyszerű kis játékkal, amelynek a segítségével 27 féle stresszkezelési módszer sajátítható el. Ebből most csak hármat emelnék ki: Az első a határok kijelölése, a második a testmozgás fontossága és a harmadik a pihenés, feltöltődés.

– Az elmúlt bő fél évben hogyan változott a kiégés kockázata?

– Egyértelműen növekedett. Talán elég egy példát hoznom. Közhely, de szinte minden drágul. A megszokott életszínvonal fenntartása egyre nagyobb erőfeszítést igényel. Ez sokaknak már önmagában kimerítő, hát még a plusz munka, a plusz testi, szellemi terhelés. Pihenés, feltöltődés? Drasztikusan gyarapodik azok száma, akiknek elérhetetlen távolságba kerül ez, mert egészen egyszerűen nem engedhetik meg maguknak. Nincs idejük rá. Illetve kell a pénz másra. Ez egy mélybe húzó örvény, ez a kiégés melegágya.

Megkérdeztük azt is, mivel keresik a legtöbben a burnout specialistát. – Az még hagyján, hogy mivel, de kik? Leginkább olyanok, akiknek még nincs szükségük kilábalásra. Ők azt akarják megtanulni, hogy miként kerülhetik el ezt az állapotot. Aztán van egy másik érdekes csoport, ők azok, akiket „küldenek” hozzám.

Igen valaki küldi őket, a főnökük vagy nem egyszer a társuk. Az esetek jelentős részében csakhamar kiderül, hogy valójában a küldőnek lenne szüksége segítségre. Érdekes módon azok közül, akik igazán nagy bajban vannak, alig jön el valaki hozzám. Vagy mert tagadja a kiégését vagy mert cikinek tartja a segítségkérést, illetve egészen egyszerűen anyagilag nem engedheti meg magának. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy kijelentsem: sajnos egyre többeket fog utolérni a kiégés.

Lenin szavai jutnak eszembe: tanulni, tanulni, tanulni. Nem akarok viccelődni, de a stresszkezelést, önismeretet, egyáltalán az ember átfogó működését, és a tanultakat tettekre váltani. Kérem a „TETTEKRE” szót végig nagybetűvel írni. Mert mit ér a tudás, ha valaki nem ülteti át azt a gyakorlatba? Ha kell, nem szégyen szakember segítségét kérni – mondta Szőke Tamás.