A lelkünk, a hitünk is megjelenik a mozdulatainkon keresztül

– Mindig egyfajta belső irányítás alatt voltam, és nagyon fontos volt számomra az alkotás és a kreativitás, hogy olyan dolgot hozzak létre, ami mások számára is hasznos. Nem csak azért fontos teremteni, mert örömünk van benne, a legfontosabb, hogy ezt meg is tudjuk osztani másokkal. Egész kislánykoromtól kezdve tudtam, hogy a tánc az életem része. Felvettem az anyukám magassarkúját, meg az egyik ruháját, és a tükör előtt táncoltam. Néztem magam, ahogy táncolok. Ezek a képek annyira mélyek bennem, hogy még a színekre is emlékszem. Nagyon sokat álmodtam a tánccal, tudtam, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom. Ki is jelentettem a családban, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. Édesapám, édesanyám, a környezetem számára a tánc egy szórakozás volt, és nem a munka. Azt mondták, ebből nem lehet megélni, ezt én nem csinálhatom. Én egy jó kislány voltam, meg akartam felelni, és abba az irányba indultam el, amelyet ők kijelöltek. Ez közgazdasági, kereskedelmi terület volt. Próbáltam a kreativitásomat megélni, és mindeközben tanultam a táncról, és a hobbimmá vált. Az életörömöm egyik forrása. Mielőtt kidolgoztam ezt a módszert, férjhez mentem, gyermekeket szültem, kereskedelmi igazgató voltam egy újságnál, és több vállalkozásom is volt. Azok a belső folyamatok, amelyek bennem az élethez kapcsolnak, nem tudtak az életteremben megnyilvánulni, nem tudtam az életszemléletem szerint élni. Mert azok az élethelyzetek, körülmények nem engedték meg azt a szabadságot, ami bennem volt, annak a kiteljesedését. Kettévált hogyan érzek, hogyan gondolkodok, és hogyan élek.

– Ez egy feszültségben nyilvánult meg?

– Óriási feszültséget jelentett. Mindeközben folyamatosan éltem a tánc tanulásának, és nagyon sok tudást felhalmoztam. A népek tánca, magyar táncok, milyen lehetett az őseinknek a tánca, milyen teremtő táncok vannak a világban, hogy táncolják ezeket a táncokat, milyen szertartások, archaikus ősképek kapcsolódnak ezekhez a táncokhoz? Végig ott volt bennem, ám megnyilvánítani nem tudtam. Egy olyan élethelyzetnek kellett megtörténnie, amiben egy nagyon nagy katarzison mentem át. Ez ösztönzött arra, hogy döntést kell hoznom, hogyan szeretnék élni.

– Titok, hogy mi volt ez?

– Az újságnál, ahol dolgoztam, nagyon sikeresek voltunk. Kiváló csapat volt, és nagyon profi módon felvirágoztattuk. Egyszer csak megjelent egy külföldi tulajdonú cég, és felvásárolta szőröstül-bőröstül a lapot. Egyik napról a másikra minden dolgozót el kellett bocsátani. Negyven munkatársam volt, és 24 óra alatt kellett lekommunikálnom velük, hogy holnaptól nincs állásuk. Annyira kikészültem, hogy hajnalban mentő vitt a kórházba, mert szívinfarktusom lett. Akkor volt az a pillanat, amikor el kellett döntenem, hogyan élek tovább, mert az az út, amin addig jártam, őszinte volt, mert mindenkivel az voltam, másrészt nem volt az, mert önmagammal nem voltam őszinte. Feladtam mindazt, amit addig csináltam, csak azt csinálhatom, ami a szívemből jön. A szívemet választottam.

– A másnap reggel hogy indult? Ilyenkor a legnehezebb az, hogy hogyan folytatom tovább.

– Mivel én közben táncoltam hobbi szinten, már körém rendeződtek emberek. Egy műhelyt hoztunk létre, ahol mozogtunk, tanulmányoztam a módszert. Addigra én már kész voltam arra, hogy ezzel foglalkozzam. Akkor értettem meg, hogy nem kezelhetem külön a hobbit és a hivatást. Nem vagyok két ember, egész egyszerűen nekem azt kell élnem, ami belül van. Azt kell megmutatnom a világnak, ami bent van.

– Mást lát az a kislány most a tükörben?

– Érettebbnek látom magam. Nagyon naiv volt az a kislány, nagy, tágra nyílt szemekkel indult bele a világba. Nagyon sokat kellett tanulnom az életről, a játszmákról, az emberi lélek működéseiről. Már egy bölcsebb és tapasztaltabb ember világává vált. De nyitott szívvel. A belső gyermek gondozása folyamatos feladatunk. A LEMangURIA tánc is arról szól, hogy ami bennem, a szívemben van, azt tudjam „megmozdulni”. A történet tanulsága, hogy az ember akkor válik boldogtalanná, és veszíti el önmagát, amikor nem úgy él, ahogy az a lelkében jó érzés, öröm, egyensúly, harmónia. Ha eltávolodik önmagától. A világ az elmúlt időszakban nem lett könnyebb. Sokkal nagyobb a stressz, sokkal kitettebbek vagyunk. Sok dolgot vállalunk be, amit nem kellene, de a megélhetés miatt megtesszük. Sokkal több a félelem. De nagyon fontos, hogy megvizsgáljuk: ezek jogos félelmek, vagy beidegződések, programok, sémák, talán nem is a mi érzéseink. Fontos, hogy ezt megtanuljuk felismerni, és ne egy illúzióban éljünk, találjunk rá a saját utunkra.

– Miért jó ebbe a közösségbe belépni?

– Mivel a lelkünk megnyílik egy-egy ilyen tánctérben. Fontos, hogy bizalomteljes terünk legyen, hogy elfogadva érezzük magunkat, hogy legyen bátorságunk megmozdulni őszintén. Ezért fontos, hogy közösségi tér. Egy olyan együttérző térben vagyunk, ahol a kreativitásnak, az egyediségnek, a különbözőségnek helye van, nincs benne megítélés. Nincs rossz vagy jó mozdulat, egyszerűen megtáncoljuk azt, ami bennünk van. Megpróbáljuk lefordítani, megérteni a saját táncunkat, és abból tanulni, úgy továbblépni. Ha valaki szeretne kikapcsolódni, ha szeretne többet megtudni magáról, a világ működéséről, ha szeretne közösségben lenni, felszabadulni, vidámnak lenni, ha az egészsége a fontos, akkor is jöjjön! Pont a szabadság miatt bármilyen belső motivációval lehet érkezni. Hiszem, tudom és tapasztalom, hogy sokkal többel térnek haza, sokkal többet kapnak egy-egy ilyen tánc alkalmával, hiszen olyan dolgokat fedezhetnek fel, amikre nem is gondoltak, hogy bennük van. Célokat, inspirációkat, belső motivációkat, kapcsolódásokat, amik megnyílnak, a fantáziájukat, a képzelőerejüket megnyitja. Lehet, hogy 40-50 évesen jön rá valaki, hogy valójában mi a dolga itt a világban. És új célokkal elindulni, új energiával, tűzzel az életben haladni. Ezek fantasztikus dolgok. Nagyon sokat tudunk egymásnak adni, támogatni azzal, hogy a saját történeteinket megosztjuk.

– Nem könnyű, itt a lelkemet kell lemezteleníteni!

– Egy nagyon belső, intim tér a mi lelkünk. Itt semmi sem kötelező. Ha egy táncmunkában úgy érzem, hogy most nem tudok megmozdulni és inkább leülök, az is rendben van. És nem elvárás, hogy itt rögtön táncolni kell. Az emberek többsége fél a tánctól. Fél, hogyha megmozdul, megítélik. Nagyon érdekes, mert a LEMangURIA módszer alapja a magyar kultúra, az ornamentika, a gyökerek, az archaikus ősképek, tudások, mesék és dalok, táncok. Kifejezetten táncos nép vagyunk, és rengeteg magyar emberrel találkozok, aki fél táncolni. Majdnem minden krónika ír arról, hogy a magyar nép mennyire tüzesen táncol. Eltávolodtunk ettől a tűztől, de ennek az erejét vissza tudjuk venni. Visszatérve, igen, ez egy intim kapcsolat. Mert nemcsak a lelkünk, a hitünk is megjelenik a mozdulatainkon keresztül. De semmi nem kötelező, és van egy fokozatosság, mindenki maga határozza meg, hogy mennyire engedi bele magát. Szépen megtörténik, nincs benne kényszer. Ha valaki elkezdi a feladatokban, és szabadon megélni önmagát, egyszerűen nem látja a többieket. Rájön, hogy őt sem látják a többiek.

– Mindezeken túl miben segít a módszer? Gyógyít, gátakat old?

– A belső gátjainkat mindenképpen oldja, bátrabbá tesz. Jobban megtalálom a kapcsolatot másokkal, könnyebben tudok kapcsolódni, megengedőbbé, együttérzőbbé tudok válni. Vannak sebek, amelyeket hordozunk magunkban, és ezeknek a gyógyulása szépen megvalósulhat. Fontos a kapcsolat és a kreativitás, a bátorság, hogy meg merem mutatni önmagam. Pozitív visszacsatolás a környezetemből, amik megerősítenek, hogy értékes vagyok. Az egyik legfontosabb cél talán, hogy az ember a saját értékéhez tudjon kerülni. Ebben is nagyon sokat segít. A saját képességeit és a készségeit megismeri, felfedezi. Más oldalról ismeri meg magát az ember, segít a megújulásban. Körülöttünk az erők, energiák rugalmasságra, változásra késztetnek bennünket. Ezeket a készségeket, képességeket is tudjuk erősíteni. Nagyon fontos az, hogy céljaink legyenek, ezek segítenek nekünk abban, hogy az értékeinket meg tudjuk mutatni a világnak.

– Milyen állapotba hoz ez a tánc? Meditációhoz hasonlítható?

– Mindenképpen. Segít a fókuszálásban, hogy a figyelmünkben elmélyedjünk. Ez már tulajdonképpen egy meditációs feladat. Amikor összehangoljuk a légzésünket, a mozdulatunkat, a figyelmünket, és adunk ennek egy irányt. Ez egy nagyon szép elmélyülési lehetőség. A mozgásban való meditálás, a mozgásban való tanulás, mivel élményt ad nekünk, azt gondolom, a legtökéletesebb kapcsolódás. Nemcsak felnőtteknek, gyerekeknek is. Igen, lehetőség egy meditációs munkára. Sőt van, amikor kifejezetten ez a cél, mozgás-meditációban vagyunk. Az olyan, mint egy álmodás.

– Kész a módszer, vagy még fejlődik?

– Fejlődik. Sosincs kész. Ilyen a természet, ilyen az evolúció. Minden változásban, átalakulásban, fejlődésben van. Ha azt mondom, kész van, onnantól kezdve nem organikus, nem életszerű, megakadályozom, az életet vonom ki belőle, a fejlődését szűkítem le. Azt gondolom, hogy ez nem az én dolgom. Hiszem azt, hogy minden akkor maradhat fent az utókor számára, és ha életszerű, ha az életet szolgálja. Ha ennek a természetes fejlődését én megakadályozom, mert azt mondom, hogy ez kész van, akkor nem adok lehetőséget neki. A környezetem is változik.

– Akkor mi az ön dolga?

– Figyelni, változni, a szívem szerint élni, támogatni. Hiszen támogatni is csak úgy tudok, hogyha önmagam tudok lenni, ha meg tudom tartani, és hiteles tudok lenni. Minden nap egy újjászületés. A tehetséges emberek egyik legnehezebb dolga az, hogy rengeteg ötletük van, és rengeteg mindent akarnak megvalósítani, és ezért szétaprózódhatnak. Úgyhogy igyekszem magamat összeszedni, és nem szétaprózódni. Azt érzem, hogy még nem vagyok ott, még nagyon sok feladatom van, folyamatos átalakulásban vagyok én is. A felismeréseim által mindig változom és változnak a megértéseim, a tudatosságom, a jelenlétem, és azt remélem, hogy nem is érek a végére, hogy az életem végéig tart. Lehet, hogy egyszer majd megvilágosodunk, és egyszer majd ráébredünk az élet valódi lényegére, de minden tapasztalás ehhez vezet közelebb. Úgyhogy én tapasztalónak tartom magam.