Négy végzős osztály is búcsúzott az iskolától

2023.02.05. 19:00

A Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikuma a rácalmási csarnokban tűzött szalagot

Balla Tibor

A szalagavatók fénypontja mindig a keringő lesz Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

Egészen biztosan emlékezetes marad a szülők, rokonok, no és persze a részt vevő diákok számára a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikuma végzőseinek szombati szalagavató ünnepsége. A Makovecz Imre organikus építészeti stílusát idéző Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok, mint helyszín már eleve meghatározta a hangulatot, de emellett bő kétórányi programmal tették kitörölhetetlenné az emléket az érintettek számára. A fenntartó képviseletében dr. habil Balázs László, a Dunaújvárosi Egyetem oktatási rektorhelyettese emelte a rendezvény rangját. Idén Gendur Krisztina Rebeka, Bihari Károlyné, Major Sándor és Jadlószki Zoltán 12.-es osztályai mondtak búcsút az alma maternek. 

 

Terjedelmünk korlátai miatt meg sem próbálkozunk tételesen felsorolni a húsznál is több műsorelemet, pusztán egy összefoglalóra törekszünk. Ünnepi beszédet Bartal Orsolya igazgató tartott, aki ezután az osztályfőnökök ruhájára tűzte fel a szalagot, majd azok minden diákjuk hajtókájára feltűzték az iskolához kötődés szimbólumát. Az elmúlt diákévekre Demcsák Erik 12. D osztályos tanuló emlékezett vissza. A szalagavató estek fénypontja rendszerint a keringő, a Bánki szalagtűzőjén ezt kétszer is bemutatták. A Nagyvenyimi Táncegyüttes két néptánc­blokkal színesítette a műsort. Olyan különleges helyzet is kialakult, hogy például Molnár Lili saját szalagavatóján zongorázott. Mess Krisztián egy Chopin-mű erejéig ült a zongora mögé, Jiling Ottó pedig kétszer is bemutatta énektudását. Harza Márk, Tóth Levente és Szilágyi Imre verset mondott, Mihálovics István elsősorban évfolyamtársaihoz szólt, mégpedig versben. Szabó Vanda és Fésüs Martin Teréz anya intelmeit osztotta meg, Ábrahám Zoltán trombitázott. Az osztályok produkcióit Kálmán Károly, Lengyel Bonita, Mészáros Gábor, Kerekes Jacsó Bettina és Zsorda Erik tanította be. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában