Van min vitatkozni: a klímaváltozás (1.)

Egyik évben bezárják a szénerőműveket, a másikban újra megnyitják a szénbányákat. Tegnap még az atomenergia volt a legveszélyesebb energiaforrás, ma ismét működésbe állítják a reaktorokat. Kitör egy háború, és kiderül, hogy nem is olyan egyszerű lecserélni a rettentően károsnak tekintett energiahordozókat. Nehezen pótolhatók az évszázadok óta használt források, nem kompatibilisek a meglévő rendszerekkel, és hosszú évekbe telik az új szállítási, logisztikai csatornák, valamint a feldolgozásukhoz, használatukhoz alkalmas berendezések kiépítése. A ’70-es években a nagy lehűlés miatt, a ’80-as években a nagy felmelegedéstől rettegtünk. 

Mindez elgondolkodtatja az embert: vajon tudják az ilyen hírek közreadói, miről beszélnek? Hallják-e egymás véleményét, vagy ki-ki fújja a magáét? Ha alaposabban belegondolunk, Hamlet jut eszünkbe: valami bűzlik, de nem csak Dániában! Nem vagyunk a téma szakértői, viszont átnéztük az idevágó szakirodalom egy részét, és igencsak meglepő dolgokra bukkantunk, amelyeket szívesen megosztunk az olvasókkal. Először a téma hátterét mutatjuk be, majd következő írásunkban a konkrét fenyegetésekről készítünk összefoglalót. Egy biztos! Nagyon-nagyon oda kell figyelni, hogy az ember mit olvas, milyen forrásokra támaszkodik, mert több tízmillióra tehető a témával kapcsolatos anyag, sok a dilettáns, a szándékos megtévesztő. 

A klímaüggyel foglalkozók minimum két csoportra oszthatók: a klímaféltőkre, és a velük szemben álló klímaszkeptikusokra. A hozzá nem értő, klímadepresszióba taszított tömeg képezi a közönséget. Ők azok, akik csak nyugodtan szeretnének élni, és hol teljes rémületbe esnek, hol a „majd lesz valahogy”-álláspontra helyezkednek. Nézzük meg, mióta és miért került ennyire előtérbe a klímakérdés! 

A Meteorológiai Világszervezet kezdeményezésére 1988-ban az ENSZ Közgyűlés létrehozta az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet (IPCC néven található meg, az angol Intergovernmental Panel on Climate Change név rövidítéséből). Ez a tagállamok által delegált kutatókból álló képződmény maga nem végez kutatásokat. Az a feladata, hogy a világon megjelent publikációkat – nyilván nem mindent – időnként összesítse egy jelentésben. Az első ilyen jelentés 1990-ben jelent meg, amit azóta további öt követett. Általában ötévenként jelenik meg egy-egy ilyen, több ezer oldalas kiadvány, az elején egy 40–50 oldalnyi, vezetőknek szánt összefoglalóval. Napjainkig közel 25 ezer oldalt produkált a testület. A jelentések megjelenését valamilyen jegyzőkönyv, keretmegállapodás követi, ilyen az 1997-es ún. Kiotói Jegyzőkönyv a légköri szén-dioxid-kibocsátás okozta károk mérsékléséről, amit az USA, a világ második legnagyobb kibocsátója alá sem írt. 

A globális felmelegedést és annak okait taglalva a harmadik jelentés megállapította, hogy annak okát az emberi tevékenységekben kell keresni (2001). Talán sokan emlékeznek még az aeroszolos spray-ket elátkozó akciókra. 

A negyedik értékelő jelentés középpontjában az ivóvíz problémái álltak (2007). A jelentések egyre bátrabban és élesebben vetik fel a gondokat. Az első jelentés szerint még „a földi éghajlat sokszoros visszacsatolással rendelkező nemlineáris, kaotikus rendszer. Bármi megtörténhet benne, hiszen a legkülönfélébb tér- és időbeli tartományokban minden állandóan változik, fluktuál. Az ember nélkül is.” Nem tudjuk, mi történhetett az első jelentés óta, aminek következtében az ötödik már valóban ijesztő, az embereket fenyegető jelenségeket taglalt, pl. hogy tengerek, sivatagok lepnek el, viharok pusztítanak el bennünket, ha ez így megy tovább. 2015 óta a klímaváltozás elleni küzdelem a legfontosabb célkitűzéssé vált, olyannyira, hogy 2019-ben az ENSZ főtitkára klímavészhelyzetet hirdetett. 

A 2021 augusztusában kiadott hatodik IPCC-jelentés vezetői összefoglalója már egyenesen úgy fogalmaz, hogy „a jelenkori felmelegedés példátlan, és azt nem okozhatta sem a nap, sem a vulkánok, csakis az ember.” (Lóránt Károly) Egy ideig úgy tűnt, hogy az első jelentés alapvetése nem ad okot különösebb aggodalomra. A kétmilliárd éves bolygónk időjárási viszonyairól alig kétszáz éve vannak mérések, ráadásul ezek sem azonos módon készültek, tehát nem alkalmasak trendszerű következtetések levonására. Csupán történelmi forrásokra és régészeti leletekre lehet támaszkodni. Ezekből tudjuk például, hogy voltak nagy felmelegedések, még inkább a nagy lehűlések, hogy a középkort kis jégkorszaknak is nevezik, és hogy a ma tapasztalható felmelegedés a XIX. század végén kezdődött. „Az éghajlati rendszer lényegéből következik, hogy a hőhullámokkal és hidegfrontokkal, aszályokkal és árvizekkel, hurrikánokkal és hóviharokkal stb. járó szélsőséges időjárás a Föld mindenkori éghajlatának elmaradhatatlan része. Manapság egyirányú trendekről lehet hallani, de a globális trend megítélésében nem egyértelmű, hogy mi tekinthető megbízható és reprezentatív globális idősornak. A tudománykommunikáció a kedvére való időjárási eseményekből szemezget” – állítja Szarka László Csaba geofizikus-mérnök, az MTA rendes tagja. De nem csak a kommunikátorok szemezgetnek kedvük szerint a különféle ismeretekből! Sokan emlékezhetnek a Clinton-kormány egykori alelnökére, Al Gore-ra, aki politikusi karrierjét klímaszakértőire cserélve járta körbe a világot. Missziója során részigazságokra épülő, feltételezéseken alapuló modellszámításokból konstruált grafikonokat tartalmazó Kellemetlen igazság című művét népszerűsítve próbált lobbizni a klímavédelem mellett. Könyvéből az interneten elérhető film is készült, amely kétszeres Oscar-díjat és béke Nobel-díjat kapott 2007-ben. Vagy a davosi Világgazdasági Fórum létrehozója, a 84 éves német mérnök-közgazdász, Klaus Schwab, aki a jövőnket megreformálni akaró, Nagy újraindítás című koncepciója mellé gyűjtögeti támogatóinak pénzét. Íme, néhány stratégiai partnere: Allianz, Amazon, AstraZeneca, Bank of America, Boston Consulting, Coca-Cola, Credit Suisse, Deutsche Bank, Ericsson, Google, Huawei Technologies, IBM, Meta, Mastercard, Microsoft, Nestlé, Open Society Foundations, Pepsi, Pfizer, PayPal, Siemens, Volkswagen. Nagyon úgy tűnik, a klímamumus egyike lett a világ legnagyobb üzleti lehetőségeinek! Nem sok jóval kecsegtet, hogy ugyanaz a mohó világelit akarja megoldani és kézben tartani a Föld sorsát, amelyik a gyors elhasználódású, javíthatatlan eszközeivel, a legprimitívebb ösztönökre ható reklámjaival, a vágyakat kiteljesítő, milliókat szellemi rabszolgaságba taszító kütyüjeivel rávette az embereket a mértéktelen fogyasztásra. 

A fent idézett akadémikus meggyőződése szerint „az uralkodó globalista ideológia rossz diagnózist állított fel, és rossz terápiát erőltet.”