Karácsonyfa hagyományok

2023.01.06. 07:00

Miért éppen Vízkereszt napján kell lebontani a karácsonyfát?

Lassan megdőlni látszik annak a hagyománya, hogy a karácsonyfát december 24-én állítják fel, majd pedig január 6-án bontják le. Az utóbbi években ugyanis egyre többször látni, hogy sokan már az ünnepek előtt felállítják a fát és ahogy azok el is múlnak, lebontják az újév első napján. De mit is írnak a hagyományok, mit képvisel a két dátum, amitől egyre jobban határolódnak el az emberek? – ennek járt utána a FEOL.hu.

Déri Brenda/feol.hu

Fotó: illusztráció

Fotó: Ilona Kozhevnikova

A karácsony a keresztények legfontosabb ünnepe, mellyel Jézus születését ünneplik december 24-én, szenteste. Ehhez köthető a karácsonyfaállítás napja is, a lebontás kapcsán viszont jóval több leírás és monda él. Habár a hivatalos időpont Vízkereszt napja, azaz január 6., több különálló történet is köthető ehhez a dátumhoz, amit szentkeresztnek, a karácsonyi időszak zárónapjának, epifániának, azaz az Úr megjelenésének és háromkirályok napjának is szoktak nevezni. Az első ilyen történet szerint ekkor érkeznek meg a napkeleti bölcsek Betlehembe, hogy ajándékaikkal köszöntsék a kis Jézust. Egy másik leírás szerint Jézus megkeresztelésének napjára emlékezünk január 6-án a karácsonyfa lebontásával. Illetve szintén ide sorolják Jézus csodatételét a kánai menyegzőn, amikor a vizet borrá változtatta. Ezek, tehát azon történetek, amik Vízkereszt napját övezik, de írnak még arról is, hogy mi történhet a karácsonyfa korai vagy épp késői lebontásakor. Ezt a dátumot jelölték ki arra, hogy a meghittséget és a szeretet váltsa fel a vidámság és a mulatság, azaz a farsang, ami nem csak ünnepli az újévet, hanem egyben el is köszön az óévtől, aminek első lépése a karácsonyfa lebontása, így, ha azt később kezdjük meg, akkor balszerencsével teli év elé nézünk. Hasonlóan nagy balszerencsét jelent, ha idő előtt szabadulunk meg a fától és a tetején lévő csillagtól, ami a betlehemi csillagot jelképezi, hiszen csak annak iránymutatásával találnak el a napkeleti bölcsek a kis Jézushoz. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában