Jegyzet

2023.01.04. 11:00

Legalább hétfőnként adásszünet volt a televízióban

Elképesztő statisztikai adatok jelentek meg a közelmúltban arról, hány órát töltenek gyerekek és felnőttek a televízió képernyője előtt.

Mauthner Ilona

Fotó:shutterstock

Fotó: Gaurav Paswan

Amikor erről olvastam, azon csodálkoztam, egyáltalán hogyan jut idejük másra, mondjuk felnőttek esetén munkára, bevásárlásra, gyereknevelésre, vacsorakészítésre, nem beszélve a közös családi programokról. Csak remélni merem, hogy ez utóbbi, mármint a közös családi program, nem abban merül ki, hogy közösen ülnek a tévé előtt, és bámulják azt, vagy egymás kezéből kapkodják a távirányítót.

A múltkoriban összefutottam az utcán egy ismerősömmel, aki a kettőnk között zajló kellemes beszélgetést azzal szakította meg, juj, sietnie kell, mert rögtön kezdődik a délelőtti sorozata a tévében. De említhetném a szomszédasszonyomat is, aki a délutáni kutyasétáltatást a sorozatához igazítja, vagy néhány ismerősömet, akikkel leginkább arról lehet csak beszélni, hogy mi történik a legújabb török tévésorozatban. És még nem is beszéltem a különféle show-műsorokról, melyek „sztárjai” szinte a képernyő elé bilincselik a mások életében vájkálni szerető embertársainkat.

Ami engem illet, egyre gyakrabban nosztalgiázom a hetvenes évek hangulata után, amikor legalább hétfőnként adásszünet volt a televízióban. A hét első napjain akkor lehetett egymással beszélgetni, kártyázni, olvasgatni és úgy vacsorázni, hogy közben nem az aktuális csatorna híreit figyelte fél szemmel a család.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában