Rudas iskola

2023.01.28. 07:00

Esélyegyenlőségi sportos délelőtt a jószolisoknak

Egy vidám hangulatú, játékos délelőttre várták a jószoli gondozottjait a Sportolj Dunaújváros! rendezvénysorozat részeként.

Molnár Emese

Először közösen bemelegítettek Hrozik Edit irányításával, majd megkezdődött a játékos vetélkedő a hat csapat számára

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

Nagy volt a nyüzsgés pénteken reggel a Rudas Közgazdasági Technikum tornatermében, ahová egy játékos-sportos foglalkozásra invitálták a Jószolgálati Otthon gondozottjait. 

Lelkesen és izgatottan várták a kezdést a fiatalok, akik nem először jártak már a középiskolában. Ez most tulajdonképpen egy esélyegyenlőségi sportnap volt, amelyet a JUVE, vagyis a Jövő-Új Városáért Egyesület szervezett meg. Bükki Miklós, az egyesület elnöke elmondta, több célkitűzést fogalmaztak meg a szervezet működését illetően, az egyes feladatkörökhöz pedig külön munkacsoportok álltak össze. Az egyik ilyen a sport és a mozgás népszerűsítése, az ehhez kapcsolódó programok szervezése. Így valósult meg már a Sportolj Dunaújváros! elnevezésű sorozat keretében az óvodások, az általános és a középiskolás diákok számára meghirdetett játékos vetélkedő, vagy éppen a Mikulás-futás. – Ahogy azt megfogalmaztuk, mindenkinek szeretnénk lehetőséget biztosítani a városban és a térségben, ezért most a Jószolgálati Otthon gondozottjait hívtuk meg egy mozgásélménnyel teli délelőttre – tette hozzá Bükki Miklós. 

Kecskés Rózsa, a jószoli vezetője köszönettel szólt a lehetőségért
Fotós: Szabone Zsedrovits Eniko

A programot a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum, a Rudas iskola, a Family Diner, a Dunaújvárosi Egyetem Diáksport Egyesület együttműködésében szervezték meg, valamint támogatóként Palkovics Milán és Takács Titusz cégvezetők is jelen voltak a pénteki eseményen. Szemenyei István, a házigazda iskola igazgatója a megnyitón örömmel köszöntötte ismét a jószoli fiataljait, s mint mondta, az iskola sportszervező szakos diákjai is szívesen segítenek nekik a játékos feladatok során. A gondozottak hat csapatot alkottak, közösen bemelegítettek Hrozik Edit vezetésével, majd megkezdték a vetélkedőt. Igazán beleadtak mindent a versenyzők, így nem is csoda, hogy mindenki nyertesként zárhatta a programot. A kellemesen átmozgató-kimerítő foglalkozást követően szendviccsel és üdítővel vendégelték meg a fiatalokat. 

A feladatok során a Rudas diákjai is segítették a versenyzőket
Fotós: Szabone Zsedrovits Eniko

Zemankó Zoltán, az egyesület sport teamjének vezetője elmondta, folytatni szeretnék azt az utat, amelyet már az előző esztendőben megkezdtek a közösségi sportrendezvényeket illetően. A nyárig több ilyen, az egyesület által szervezett programra számíthatunk, legközelebbi például egy zenés szabadkorizás lesz márciusban, de terveznek még utcai kosárlabdázást, futóversenyt, valamint megszervezik a bringatúrát is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában