A DAB pénteki meccse előtt rá emlékeznek

2023.01.13. 12:03

Elhunyt a Dunaferr bajnokcsapatának kapusa, Pavel Mihonyik

Gallai Péter

Pavel Mihonyik, a Dunaferr SE első bajnoki címét szerző csapatának tagja volt

Forrás: fhu.com.ua

Az Ukrán Jégkorong Szövetség csütörtökön tette közzé honlapján, hogy 56 éves korában súlyos betegség után elhunyt Pavel Mihonyik, aki nem csak a Sokil Kyiv csapatánal alkotott maradandót, hanem hazánban is. 1996-ban a Dunaferr SE első bajnoki címét szerző csapatának tagja volt, amely Dunaújváros történetében csapatsportágban az első aranyérmet szerezte meg. Majd később még 1998-ban is elsőséget ünnepelhetett a klubbal, korábban pedig a jászberényi Lehel színeiben 1990-ben. Később dolgozott edzőként Dunaújvárosban, majd 2008-tól az Ukrán Jégkorong Szövetségnél tevékenykedett, utánpótlás tornák lebonyolításáért felelt és a korosztályos válogatottaknál dolgozott kapusedzőként. Ezenkívül 2016-tól 2019-ig a HC Kremenchuk edzői stábjában dolgozott, a csapattal több nemzeti bajnoki érmet szerzett. Mihonyikról legutóbb akkor írtunk, amikor a kitört orosz-ukrán háború miatt 2022 márciusában Kijevből Dunaújvárosba érkezett és akkor korábbi csapattársánál, Vargyas Lászlónál lakott.

Korábbi kiváló játékosáról a Dunaújvárosi Acélbikák klubja is megemlékezik hivatalos közösségi oldalán. Mint közleményükben írják, Pavel tiszteletére a pénteken, azaz ma 18.30 órakor kezdődő Budapest Jégkorong Akadémia HC elleni mérkőzésük gyászszünettel kezdődik, valamint a találkozó előtt fél órával, a főbejáratnál gyergyagyújtással emlékezik meg róla a klub vezetése, amire várják a szurkolókat is, akik természetesen később is elhelyezhetik az emlékezés mécseseit. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában