Sztálingrád neve egybeforrt a könyörtelen háborúzással

TÖRTÉNELEM - A sztálingrádi csata nemcsak a második világháború, hanem a világtörténelem talán legvéresebb ütközete volt. November 23-án megkezdődött a német 6. hadsereg légi ellátása. A Luftwaffe (a Harmadik Birodalom légiereje) 29 bevetett repülőgépe 59 köbméter üzemanyagot szállított a sztálingrádi katlanba. Hitler másnap úgy döntött, hogy Sztálingrádot erőddé nyilvánítja, ezzel megtiltotta a kitörést. A szovjetek számítottak arra, hogy a németek megkísérlik a Sztálingrád körül rekedt erőik felmentését. December elején a Vörös Hadsereg csapatai ezért leállították a bekerített német egységek felszámolását, s felkészültek a mentési kísérlet visszaverésére. 

A Téli Vihar 

A nagyon nehéz helyzetbe került német egységek felmentésére indított hadműveletet csak súlyosbította a zord orosz tél, a német főerőket a 6. és a 23. páncéloshadosztályok alkották. E seregtestekhez december 17-én csatlakozott a Közép Hadseregcsoporttól érkezett 17. páncéloshadosztály is. A németek 230 bevethető páncélossal indítottak támadást. Lassan jutottak előre, mert a szovjet csapatok állandóan támadták őket. Annak ellenére, hogy a németek 385 szovjet harckocsit kilőttek, támadásuk üteme mégsem gyorsult. A német páncélosok támadása miatt Sztálin módosította a december 10-ére időzített Szaturnusz hadművelet tervét, amely szerint a szovjet csapatoknak eredetileg Rosztovig kellett volna előretörniük. 

A német hadvezetés a kezdeti sikerek ellenére nem mérte fel kellőképpen a szovjetek erejét. Az előrehaladás lassabban ment végrbe, mint azt Berlinben eltervezték, igaz, a német felmentősereg már mindössze 48 kilométerre megközelítette Sztálingrádod, de az akció végül is kudarccal végződött. Hitler újabb hibát vétett, ugyanis sokáig habozott engedélyt adni a 6. hadseregnek, hogy három legerősebb hadosztályával és megmaradt 100 páncélosával végrehajtsa a Miskova folyó felé tervezett kitörést, így a bekerített német egységek felszabadítása meghiúsult. 

A Luftwaffe a sztálingrádi harcok alatt minden alkalmat megragadott annak érdekében, hogy a levegőből lássa el a katlanban harcolókat. Ez azonban eleve lehetetlen feladatnak bizonyult, hiszen Friedrich Paulus tábornagy csapatainak a hatékony harc­hoz naponta legkevesebb 550 tonna ellátmány kellett. A repülőgépek viszont egy nap során átlagosan csak 100 tonnát tudtak leszállítani. A legeredményesebb napon, december 19-én 258 tonna ellátmány ért földet. A Luftwaffe a légi­híd fenntartása alatt körülbelül 1000 főnyi személyzetet és 488 gépet veszített. 

Paulus tábornagy, a 6. német hadsereg parancsnoka folyamatosan jelentette Hitlernek egységeinek romló állapotát, de helyzetjelentése a Führernél rendszerint süket fülekre talált. A szovjetek kihasználták előnyüket, és december végén frontális támadást indítottak a város felszabadítása érdekében. Öldöklő harc kezdődött, szinte épületről épületre. A hidegtől, kimerültségtől és ellátmányhiányban szenvedő németek végül is 1943. február 2-án feladták a további harcot. 

Elképesztő veszteségek 

A Wehrmacht szárazföldi csapatai 1941. június 22-től (a Szovjetunió megtámadásának napja) egészen 1942. december 31-ig a keleti hadszíntéren összesen 491 334 halottat, 1 millió 511 ezer 8 sebesültet és 190 017 eltűntet veszítettek. 

Hitler Paulust január 31-én tábornaggyá léptette elő, mivel ettől azt várta, hogy a 6. hadsereg parancsnoka ezért majd élve nem adja meg magát. A német parancsnok viszont keresztény hitére való tekintettel nem lett öngyilkos, beszüntette az értelmetlen harcot, majd hadifogságba került. 1943. február 2-án a Sztálingrádban bekerített német egységek beszüntettek minden ellenállást. A 6. hadsereg megsemmisült. A németek öt hadtestben 14 gyaloghadosztályt, három páncéloshadosztályt, három gépkocsizó gyaloghadosztályt és számtalan önálló alakulatot veszítettek. A bekerített 296 ezer főből körülbelül 34 ezer katonát – sebesülteket és szakképzettségük miatt fontos személyeket – már korábban repülőgépen kimenekítették a sztálingrádi pokolból. 

A szovjetek a harcok végén 91 ezer német hadifoglyot, ebből 2500 tisztet és 24 tábornokot ejtettek. Az oroszok a csata után 147 200 nem saját halottat temettek el. Léteznek azonban ezektől eltérő veszteségi adatok is, miszerint a harcban elesett németek száma csupán 58 ezer fő volt, a többiek pedig végelgyengülés, betegségek, fagyás vagy éhínség miatt haltak meg. 

A németek sztálingrádi veresége véget vetett a Wehrmacht keleti előrenyomulásának, ezzel a Szovjetunió elleni hadjárat, és a II. világháború a fordulópontjához érkezett. A Vörös Hadsereg a sztálingrádi győzelemmel megszerezte magának a hadászati kezdeményezést. A sztálingrádi német katasztrófát ugyanakkor Joseph Goebbels német propagandaminiszter arra használta fel, hogy 1943. február 18-án a berlini sportpalotában meghirdesse Németország totális háborúját. Erich von Manstein tábornok, aki a Téli Vihar hadműveletet irányította, úgy emlékezett vissza, hogy Hitler február 6-án a főhadiszállásán tartott megbeszélés során magára vállalta a sztálingrádi vereség felelősségét, és ezúttal nem próbált meg bűnbakot keresni. A Sztálin­grádnál bekerített erők megsemmisítése és a német felmentési kísérlet elhárítása a szovjetek mintegy 80 hadosztálynyi erejét kötötte le. A fennmaradó csapatok viszont elégtelennek bizonyultak Rosztov körzetének visszafoglalására, s nem sikerült elvágniuk a német útvonalakat sem, ezért a berlini vezérkar Németországból és Nyugat-Európából újabb hadosztályokkal erősíthette fel harcoló alakulatait. A szovjetek sztálingrádi vesztesége akkora volt, hogy a moszkvai kormány egyszerűen megtagadta nyilvánosságra hozatalukat. 

Sztálingrád mindkét diktátornak fontos volt 

A Sztálinról 1925-ben elnevezett város (ma Volgográd) elfoglalása több okból is jelentős volt Hitler számára. A Volga folyó partján fekvő iparváros fontos oroszországi szállítási útvonalak csomópontjában helyezkedett el, és elfoglalásával biztosítani lehetett volna a Kaukázusban előrenyomuló német csapatok bal szárnyát. Az is fontos szempont volt, hogy a gazdag kaukázusi olajmezők megszerzése a német hadigazdaság számára meghatározó lett volna. 

Mivel a város a szovjet diktátor nevét viselte, annak elfoglalása nagyon fontos ideológiai és propagandagyőzelmet jelentett volna a náci Németország számára. Mindezt Sztálin is nagyon jól tudta, ezért minden erőt mozgósított, hogy a város ne kerülhessen német kézre. A szovjet diktátor azzal is tisztában volt, hogy akkor még a szovjet páncélosok nem vehették fel a versenyt a német tankokkal, ezért inkább az utcai harcokra fókuszált, hiszen tudta, hogy ott a német technikai fölény nem érvényesülhet. Döntéséhez az is hozzájárulhatott, hogy az oroszországi polgárháború során ő maga is fontos szerepet töltött be a város védelmében a fehér csapatok ellen. Ezért a harcok szünetében mindkét diktátor rádiószózattal igyekezett lelki erőt önteni elcsigázott katonáiba. Hitler 1942 októberében szólt a német egységekhez, kihangsúlyozta azt a tényt, hogy ha egy német katona megvetette valahol a lábát, akkor az ott is marad. Sztálin a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 25. évfordulója alkalmából, november 7-én nyilatkozta a moszkvai rádióban, hogy az utolsó katonáig fogják folytatni a harcot Sztálingrádért. 

A foglyok megjárták a földi poklot 

A fogságba esett 91 ezer német hadifogolyból csak közel hatezer élte túl a fogolytábort, és került haza a háború után. Többségük már a sztálingrádi fegyverletételkor kimerült, alultáplált és beteg volt. A német foglyokat szibériai kényszermunka-táborokba vitték, ahol lassan végzett velük az éhség és a megfeszített munka. A főtiszteket Moszkvába vitték és propagandacélokra használták fel, többek között Paulust is. Az utolsó sztálin­grádi hadifogoly-szállítmány 1955-ben tért haza Németországba. A német közvéleményt sokáig nem tájékoztatták a vereségről, de illegális csatornákon keresztül a német nép mégis értesült a katasztrófáról. 

A sztálingrádi ütközet volt a világtörténelem legnagyobb folyamatos csatája. A harc 199 napig tombolt egyhuzamban. A harcban a németek is kegyetlenül bántak szovjet hadifoglyaikkal, akik tömegesen haltak meg, kiszabadításuk után pedig szovjet hadbíróság várt rájuk, ugyanis megszegték Sztálin parancsát, hogy a harcot a végsőkig folytatni kell. A csata kegyetlensége felülmúlt minden addig tapasztaltat, ezért Sztálingrád neve egybeforrt azzal a könyörtelen küzdelemmel, ahol az emberi értékek egyszerűen eltűntek.