Emlékek

2022.12.26. 07:30

Sorkatonaként az őrtoronyban töltöttem karácsony szentestét

Ifjúkorom egyik meghatá­rozó esztendeje volt az 1986-os. Négy év kemény tanulást követően leérettségiztem, és felvételt nyertem az ­akkori Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai karának műszaki tanár szakára. A felvételit követően az évek alatt összegyűjtött bánkis ösztön­díjamat a szüleim nagyvo­nalúan kiegészítették, így öt napot Párizsban töltöttem egy társas IBUSZ-út ­keretében. Utána azonban besoroztak katonának.

Antal Lajos

E cikk írója szeretett édesanyjával, akit a két ünnep közötti három szabadnapon látogathatott meg Fotók: Antal család

Nagyon nagy élmény volt az az út, mert akkor repültem életemben először nyugatra. Ferihegy 2 már üzemelt, de a Malév és az Air France által közösen üzemeltetett Budapest–Párizs járatok még a régi, egyes terminálról indultak. 

A Malév Tu–154-es gépe a ferihegyi indulást követően szűk két órával később szállt le az Orly repülőtéren. Minden percét élveztem a francia főváros nyüzsgésének, és szinte minden nevezetességet megnéztem, amit csak tudtam! 

Az Eiffel-toronyba kétszer is felmentem, gyalog sétáltam végig a Champs-Élysées-n, hajóztam egyet a Szajnán, és életemben először bementem egy McDonald’s étterembe. Kispénzű keleti-európaiként nagyon irigyeltem a fény városában élőket. 

Párizs után egy hetet vitorláztam a Piszmann Sanyi barátommal a Balatonon, és utána visszautasíthatatlan meghívót kaptam a Magyar Néphadseregtől. 
A székesfehérvári bevonulást követően a győri likócsi laktanyába vezényeltek, ahol egy hónapos alapkiképzésen vettem részt. Friss érettségivel a zsebemben és felejthetetlen nyári élményekkel a fejemben sokkoló volt szembetalálkozni az akkori magyar hadsereggel. A reggel hat órai szirénás ébresztőt még valahogy elviseltem, és a viszonylag szigorú napirend sem zavart, de az öreg katonák primitív viselkedése, a sok alkoholista tiszthelyettes és tiszt alpári beszéde teljesen kiborított. Az előfelvételisekkel – akkori szóhasználattal táposokkal – az elsőtől az utolsó napig éreztették, hogy gyűlölik és lenézik őket. 

Az alapkiképzés után a modern győri laktanyából Csongrádra vezényeltek pontonhidász kiképzésre. Amikor Győrből Csongrádra vonatozva Ferihegy mellett haladt el a szerelvény, és közben láttam egy-egy fel- és leszálló gépet, előtörtek a kedves emlékek, és nagyon rosszul éreztem magamat. 

Csongrád Győrhöz képest egy másik bolygó volt. Az egykori dohánygyár helyén működött laktanya minden elképzelést alulmúlt. A második időszakos katonák kegyetlensége és a sok értelmetlen feladat naponta keserítette az életünket. 

Nagy öröm volt otthon lenni karácsony után is

Az akkori szokások alapján karácsonyra vagy szilveszterre azokat a katonákat engedték haza, akiknek már volt családjuk, így nekünk, fiatal bakáknak csak három szabadnap jutott a két ünnep között. Így esett meg, hogy életem első, a szüleimtől távol töltött szentestéjén a csongrádi laktanya egyik őrtornyában őrködtem. Az őrség unalmas, de ugyanakkor fárasztó szolgálat volt. Kilencven éles lőszerrel és egy géppisztollyal őriztük a laktanyát. 
Nyolcvanhat–nyolcvanhét tele különösen hideg volt, ami mindenkinek élénken él az emlékezetében. 

A katonai őrséget úgy vészeltük át, hogy egy kis olajradiátorral fűtöttünk, s magunkra vettük minden létező ruhánkat. Szenteste az őrtoronyban ülve minden gondolatom otthon, a meleg családi fészekben járt. A titokban felcsempészett kis rádiómon karácsonyi zenét hallgattam, s azzal vigasztaltam magamat, hogy a következő karácsonyt már egészen biztosan otthon fogom tölteni. 

A hideg decembert aztán még hidegebb január követte. Az – utólag – évszázad havazásának is mondott 1986. január 16-17-i hóesés a laktanyában ért. Jellemző volt az akkori felfogásra, hogy csak akkor hajthattuk le a sapkánk fülvédőjét, amikor már több katonatársamnak is lefagyott a füle. 

Én sem úsztam meg fagyási sérülés nélkül azt a hideg telet: konyhai szolgálatosként (ottani kifejezéssel csellósként) a konyhai ételmaradékot a laktanya sertéstelepére kellett vinnem, és már pár száz méter megtétele után lefagyott az állam. A fagyási sérülés miatt még szerencsésnek is mondhattam magamat, mert a gyengélkedőre kerültem, ahol már volt rendes fűtés. A körletekben egyébként szenes kályhákkal fűtöttünk, s olyan hideg volt az épületben, hogy a folyosón megfagyott a víz. 

Négy és fél hónap csongrádi szolgálat után vezényeltek vissza Győrbe. A győri időszakom máig élénken élő emléke, amikor éles lőszerrel őriztünk olyan élelmiszerraktárakat, amelyekben csokoládékonzerveket tároltak. 

Ma már csak mosolygok az akkori gyerekes önmagamon, de harminchat esztendő távlatából is felesleges, elvesztegetett időként gondolok a sorkatonaságra, és örömmel tölt el, hogy a fiaimnak ez kimarad(t) az életéből. 
 

Antal Lajos honvédségtől kapott szolgálati emléklapja

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában