Kézműves sajtok

2022.12.10. 18:00

A sajtfogyasztás jót tesz az egészségnek

Az egyik legkedveltebb tejtermékről, a sajtról és annak készítéséről beszélgettünk Kovács Laura Flórával. Amellett, hogy finom és sokszínűen felhasználható, jó kalcium- és fehérjeforrás is a sajt, és mint ilyen, nyilván előnyökkel jár a fogyasztása.

Farkas Eszter

Kovács Laura Flóra rengeteg fajta sajtot készített már, az ízesítésükkel is szeret kísérletezni. (Fotó: M. K.)

Magyarországon a sajt népszerűsége igencsak megnőtt az elmúlt tizenhárom évben. A KSH statisztikai adatai szerint Magyarország sajtgyártása 2009-ben hetvenötezer tonna volt, a tavalyi évben huszonhat százalékkal magasabb, összesen kilencvenötezer tonnánál is több volt az éves sajttermelés, írja a teol.hu.

Az elmúlt években nemcsak a sajtok választéka nőtt, de ezzel egyidejűleg a sajtkészítők száma is megugrott. A kézműves sajtok főképp azért lehetnek vonzóbbak, mert a rugalmasabb házi, kisüzemi termelésből adódóan rengetegféle ízesítésű termék közül válogathatunk. Sokszor a készítők maguk nevelik a tejet adó állatokat is, ahogy a majosi sajtkészítő, Kovács Laura Flóra is teszi.

– Négy éve készítek hagyományos eljárással sajtot és különböző tejtermékeket. Azonkívül, hogy rengeteg fajtát készítettem már, az ízesítésükkel is szeretek kísérletezni – emelte ki a sajtkészítő. Korábban voltak kecskéim, akkor rengeteg terméket állítottam elő kecsketejből, azonban időhiány miatt kénytelen voltam megválni tőlük, és jelenleg csak tehéntejből készítem a sajtokat. Természetesen a tehenek is sajátok, így tudom garantálni a kiváló minőséget.

A friss sajtokat nem érlelik, általában magasabb a nedvességtartalmuk, lágyabb az állaguk és enyhébb az ízük, mint az érlelt sajtoknak. (Fotó: M. K.)

Több ezerféle sajt létezik, amelyek jellemzően tehén-, juh-, és kecske tejéből készülnek. Ezeket számos módon használhatjuk fel, önmagában is lehet rágcsálnivaló vagy előétel, de hozzáadható mártásokhoz, levesekhez, és olyan népszerű ételek kísérője is lehet, mint a hamburger, a pizza, a saláta vagy a szendvicsek. 

– A friss sajtokat nem érlelik, általában magasabb a nedvességtartalmuk, lágyabb az állaguk és enyhébb az ízük, mint az érlelt sajtoknak. Ilyen például a gomolya is, amiből sokfélét készítettem most a Völgységi Kosár termelői piacára is. Van köztük hagymás, chilis, borsos is, hogy csak néhányat említsek.

Jó hír, hogy akár mi magunk is próbálkozhatunk otthon sajtkészítéssel, bár nagyon fontos, hogy csak házi tejjel dolgozzunk. Ehhez a tejen kívül, oltóanyagra és sóoldatra van csupán szükség. A sóoldathoz egy liter vízhez húsz dekagramm jódmentes sót használjunk.

– Egy ötkilós trappista sajt elkészítéséhez ötven liter tejet használok fel. A megfelelő eljárással készítve az érlelt sajtok tartósítószer nélkül sem romlanak meg, viszont az ízük sokkal karakteresebb, erősebb lesz. Az érlelt vagy érett sajtok szilárdabb állagúak, és általában fél évig vagy tovább érlelik őket. Minél hosszabb az érlelési folyamat, annál markánsabb lesz az íze, ilyen a cheddar vagy az évekig érlelt parmezán is.

Természetesen már egyre több tejmentes sajtot is lehet kapni ami jó hír a tejallergiával küzdők számára.

– Vannak, akik tejallergia, laktózérzékenység, esetleg diéta miatt kerülik a tejes sajtokat. Számukra megoldást jelentenek a nem állati eredetű tejből készült sajtok is, de az évekig érlelt parmezán például a laktózérzékenyeknek jó lehet, mivel az tulajdonképpen laktózmentes.

A házi, kistermelői sajtokból igen sokféle készül. Egyre több tejmentes sajtot is lehet kapni ami jó hír a tejallergiával küzdők számára. (Fotó: M. K.)

A sajtfogyasztás kis mennyiségben számos egészségügyi előnnyel jár, persze ez függ az elfogyasztott sajt típusától is. Kiváló kalciumforrás, amely kulcsfontosságú tápanyag az egészséges csontok és fogak, a véralvadás, a sebgyógyulás és a normál vérnyomás fenntartása szempontjából is.

A számos egészségügyi előny mellett érdemes odafigyelniük a szív- és érrendszeri betegségekkel küzdőnek és a súlygyarapodás kockázatának kitetteknek, hogy alacsony nátriumtartalmú és zsírszegény fajtájú sajtokat válasszanak.

A pozitívum, hogy még a magas zsírtartalmú sajtok, például a kék sajtok is használhatók ízesítésre. Egy keveset morzsolva szószba vagy salátára ízletes lesz az étel, anélkül, hogy túlzott mennyiségű kalóriát vinnénk be a szervezetünkbe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában