Kontinentális zárlattal büntette Angliát, de nem tudta megtörni

1804-ben a franciák a La Manche-csatornán súlyos veszteségeket szenvedtek egy vihar miatt, de Spanyolország későbbi hadba lépésével sikerült ellensúlyozni a károkat. A zseniális hadászati képességekkel megáldott Nelson brit admirális a trafalgari csatában döntő győzelmet aratott Napóleon tengeri flottája ellen, így a francia uralkodónak végleg le kellett mondania Anglia meghódításáról, de a brit győzelem ahhoz is hozzájárult, hogy a szigetország megszerezte az uralmat a világtengerek felett. A győzelem több mint száz évre megalapozta a brit tengeri fölényt. Napóleont bosszantotta a tengeri vereség, ezért taktikát változtatott, 1806. november 21-én kontinentális zárlatot hirdetett: az egész általa megszállt Európának megtiltotta, hogy Angliával kereskedjék. 

A berlini rendelet 

A britek elleni zárlatot berlini rendeletével vezette be Bonaparte Napóleon császár, annak értelmében Franciaország, valamint az általa megszállt és vele szövetséges államok minden kereskedelmi tevékenységet felfüggesztettek a Brit Birodalom irányában. Már a dekrétum első cikkelye megszabta, hogy valamennyi, bármilyen rangú, állapotú angol személy, aki a franciák által megszállt országokban vagy szövetségeseiknél tartózkodik, az hadifogolynak tekintendő. A zárlat végett az európai kontinens valamennyi kikötőjét és tengerpartját bezárták a Nagy-Britanniával folytatott kereskedelem és a brit áruk előtt. Abban az időben Napóleon Franciaországa hatalmasra duzzadt, Európa nyugati és középső felét teljesen az uralma alá hajtotta, így az ókontinens kényszerből csatlakozott a britek elleni zárlathoz. Napóleon úgy vélte, hogy ezzel a blokáddal a gyarmati hegemóniát kiépítő és az ipari forradalomnak köszönhetően folyamatosan fejlődő gazdasággal rendelkező Angliára a legérzékenyebb ponton, a kereskedelem terén mérhetne döntő csapást. 

A Poroszországot megsemmisítő hadjárat után a Berlinben tartózkodó Napóleon kiadta az 1806. november 21-én keletkezett rendeletét, melyben szigorúan megtiltotta a Nagy-Britanniával folytatott mindennemű kereskedelmet. Anglia nem sokkal később hasonló zárlattal válaszolt, amelyben ugyanilyen, Franciaországot sújtó korlátozásokat vezetett be a brit korona területein. Az éppen Milánóban tartózkodó Napóleon viszont erre úgy válaszolt, hogy az elfogott angol hajók felgyújtására utasította a francia és a szövetséges tengeri erőket. Miután Európa valamennyi kikötőjét lezárták a brit hajók és áruk elől, Napóleon úgy érezte, hogy ezzel térdre tudja kényszeríteni Londont. 

A hatás elmaradt 

A zárlat gazdasági hatásai sokrétűek voltak. Nagy-Britannia a tengereken hatalmas monopóliumra tett szert a gyarmatáru-kereskedelemben, s új felvevőpiacokat is szerzett. A szigetország ipari termelése és a mezőgazdaság magas színvonala is hozzájárult ahhoz, hogy Anglia a zárlat ellenére még növelni is tudta a kereskedelmi forgalmát. Igaz, kezdetben Európában a brit áruk hiánya fellendítette a kereskedelmet, a franciák is új piacokat szereztek maguknak. 

Német földön és Svájcban a textilgyártás jelentős fejlődésnek indult, és Franciaországban is megduplázódott a mechanikus szövőszékek száma, de ezzel egy időben felgyorsult a feketekereskedelem is. Ezeknek az illegális tevékenységek a központjai Bréma, Hamburg és Frankfurt am Main voltak. A zárlat a belső kereskedelemre gyakorolt pozitív hatása mellett azonban hosszú távon a negatívumok kerekednek felül. Az Anglia elleni blokád csak fokozta a korrupciót és a feketekereskedelmet, súlyosbította a franciák elleni elégedetlenséget a megszállt területeken. A kis- és nagykereskedők, valamint a lakosság egyre többet lázadozott a rendelet ellen, ezért Napóleon arra kényszerült, hogy közel 200 000 vámállomást létesítsen, és ügynökök, katonák tízezreit alkalmazza, hogy ellenőrizzék a beviteli tilalomra vonatkozó rendeletek betartását. Mindennek ellenére hosszú távon bebizonyosodott, hogy Napóleon birodalma nem képes ellátni önmagát, hiszen a gyarmatokról beszerzett árucikkeket (gyapot, nádcukor, dohány), a franciák nem tudták megfelelő mennyiségben biztosítani az európai emberek számára. A blokád kudarcának fő oka nem az volt, hogy Napóleon adminisztrációja nem felügyelte kellőképpen a rendszer hatékonyságát, hanem az, hogy Franciaország kereskedelmi szempontból nem tudta Nagy-Britanniát helyettesíteni. Az sem volt elhanyagolható szempont, hogy a zárlat fenntartása és ellenőrzése hatalmas terhet jelentett Napóleon számára. 

Csatlakozott az Orosz Birodalom 

A cári Oroszország kezdetekben kényszeredetten ugyan, de csatlakozott az Anglia elleni zárlathoz, de miután a tengeri kereskedelem hiánya végett az oroszok komoly veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni, így 1810-ben kiléptek a rendszerből. Mindez kiváltotta Napóleon haragját, ezért egy közel 800 ezer fős inváziós hadsereget gyűjtött, hogy leszámoljon Oroszországgal, ezzel kezdetét vette az oroszországi hadjárat, amely végül is Napóleon csúfos kudarcával végződött, annak ellenére, hogy a francia seregek bevonultak az oroszok által felégetett Moszkvába. Oroszország kénytelen volt felmondani a szigetország elleni blokádot, ugyanis az Orosz Birodalom egyik legfontosabb kereskedelmi partnere éppen Anglia volt, anélkül áruhiány, éhín­ség és anyagi csőd fenyegette volna az országot. Érdekes megjegyezni, hogy I. Sándor cár még 1809-ben a zárlatból kilépni készülő Svédországot még fegyverrel kényszerítette, hogy fenntartsa a blokádot, majd egy év múlva már maguk az oroszok döntöttek a kilépés mellett. 

Oroszország szerepe a történelem folyamán mindig is érdekes volt. Moszkva állandóan birodalmi érdekeit tartotta szem előtt, itt érdemes megjegyezni, hogy közel 130 év múlva a fasiszta Hitler szövetséget kötött a kommunista Sztálinnal. Akárcsak Napóleon és Sándor cár, a későbbi diktátorok is pontosan tudták, hogy szövetségük nem lesz hosszú életű. Egyik sem lett az, de visszatérve a napóleoni időkhöz, a cár már a kezdetektől fogva igyekezett kijátszani az Anglia elleni zárlatot, még úgy is, hogy hivatalosan támogatta. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem Sándor cár volt az egyetlen, aki kijátszotta a zárlatot. Louis Bonaparte, Napóleon öccse holland uralkodóként engedett alattvalóinak, majd kijátszották a blokádot, akárcsak a svédek. Így Svédország lett Anglia első számú csempészországa Európa felé. Az angol termékek elsősorban Skandinávián, Máltán, Hollandián át jutottak el a különböző európai országokba. 

A zárlatot mindenki megszenvedte 

Igaz jóval enyhébb mértékben, mint a többi európai ország, de a britek is kénytelenek voltak nehézségekkel szembenézni, ami nem a zárlatból adódott, hanem a rossz mezőgazdasági termésből és az abból fakadó gazdasági nehézségekből. Mindez párosult azzal, hogy Anglia Amerikával is konfliktusba került, így a britek számára az egyedüli ellenség nem csak Franciaország volt. Napóleon egyébként pontosan tudta, hogy Anglia jövedelmének nagy része abból folyik be, hogy az európai országokkal kereskedik, ezért is döntött a zárlat mellett, amely mint azt kifejtettük, eleinte sikerrel is járt. Azonban a francia császár nem számolt azzal, hogy a britek nagyszerű tengeri flottájuknak köszönhetően új piacokat fognak felfedezni termékeik számára, így Napóleon terve, hogy zárlatával elszigetelje Angliát, illetve kivéreztesse annak gazdaságát, végül is kudarcba fulladt. 

Nagy-Britannia sikeresen leküzdötte a nehézségeket, és talán ekkor kezdődött el a brit gyarmatbirodalom ­kiépítése, ugyanis a gyarmatosítás új lendületet vett, Anglia pedig nemsokára a világ vezető politikai és gazdasági országa lett. A napóleoni zárlat inkább Európa elszigeteléséhez vezetett, az angolok viszont egyértelműen csak nyertek vele, ugyanis rákényszerültek arra, hogy sikeresen strukturálják át a gazdaságukat és a kereskedelmüket. 
Bonaparte Napóleon pedig, annak ellenére, hogy egy kivételes tehetségű katona és uralkodó, valamint zseniális stratéga volt – 16 éven át vezette országát és ebből 9 éven keresztül Európát is uralma alatt tartotta –, elindult a bukás felé vezető úton, ami Szent Ilona szigetén fejeződött be. 

Felhasznált irodalom 
– https://rubicon.hu/kalen­darium/1806-november-21-­napoleon-bevezeti-a-kontinentalis-blokadot 
– Tarle, Jevgenyij: Napóleon. Gondolat, Bp. 1967. 
– Feleki László: Napóleon. „A csodálatos kaland”. I–III. Magvető. 1976. 
– André Castelot: Napóleon. Európa, Bp., 1999. 
– Az emberiség krónikája. Officina Nova, Bp., 1990.